Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Bedő Krisztián (b) és a holland Jesse Koopman (j2) a  barcelonai vízilabda Európa-bajnokság férfitornáján a negyeddöntőbe jutásért játszott Magyarország - Hollandia mérkőzésen 2018. július 22-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Nagy igazolásokat jelentett be a Vasas

A világbajnok Bátori Bence és Bedő Krisztián mellett két szerb olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázóval erősítette meg keretét az A-Híd VasasPlaket csapata.

A klub közleménye szerint Bátori Szolnokról, Bedő pedig a francia Noisy-Le-Sectől érkezik Vad Lajos vezetőedző együttesébe. Mellettük három fiatal magyar, már szintén felnőtt válogatott is a fővárosiaknál folytatja: az 1998-as születésű, Miskolcról érkező Vadovics Viktor, a saját nevelésű, legutóbb Szolnokon pólózó Szatmári Kristóf, illetve az UVSE eddigi játékosa, Korbács Gábor.

Ugyancsak a Komjádi Uszodába szerződött az eddig az OSC-ben játszó három légiós: a kapus Branislav Mitrovic és a bekk Sava Randjelovic mellett a montenegrói Drasko Brguljan is a piros-kékeket erősíti a következő idényben. Utóbbi 2011 és 2014 között már pólózott a Vasasban, melynek előző idénybeli csapatából heten maradnak.

"Ez a keret lehetőséget ad nekünk arra, hogy a Vasas múltjához, illetve az A-Híd és a Plaket támogatásához méltó eredményeket érjünk el" - fogalmazott a közleményben Vad Lajos. Hozzátette, attól függetlenül, hogy több játékossal is dolgozott már együtt, teljesen új csapatot kell építenie.

"Jelen állás szerint június 2-án tudunk először vízbe szállni az új csapattal, de ekkor még nem lesz velünk a három légiósunk, akik a szerb, illetve a montenegrói válogatottal készülnek ezekben a hetekben. Egy dolgot biztosan ígérhetek, a rend és fegyelem lesznek a fő alapelveim a Vasasnál is, hiszen csak így lehet eredményt elérni" - jelentette ki a szakember.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

A politikai kapcsolatok révén megerősödött vállalatok sorsáról nem lehet egységesen dönteni. A korábbi jogsértések feltárása, a közvagyon visszaszerzése és a működő gazdasági kapacitások megőrzése nem feltétlenül egymást kizáró célok, de azt látni kell, hogy a NER-es cégvagyon jelentős része nem visszaszerezhető, mert egyszerűen elolvad. A kérdés az, hogy mi legyen a többivel, és annak kezelésében milyen társadalmi célokat preferáljon a kormány: a vagyon visszaszerzését, vagy a cégek további működését? Fontos társadalmi érdek, hogy a vagyon, speciális eszköztár, tudás, tapasztalat egyben maradjon. Ez olyan, mint a fa, nem lehet 10 éveset ültetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×