Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Facebook

Mégis épülhet multifunkcionális csarnok Székesfehérváron

A másfél éve a magas költségek miatt elhalasztott beruházás most a gazdaságvédelmi akcióterv részeként valósulthat meg.

A kormány a gazdaságvédelmi akcióterv részeként támogatja, hogy a Modern Városok Program keretében Székesfehérváron 6000 fő befogadására alkalmas új multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok épüljön – derül ki a keddi Magyar Közlönyből.

Ennek érdekében a város önkormányzata feltételes kivitelezési közbeszerzési eljárást folytathat le. Az emberi erőforrások miniszterének majd az eljárás eredményének ismeretében kell előterjesztést tennie a beruházás megvalósításáról és az ehhez szükséges összegről.

A többek között a fehérvári jégkorongcsapat otthonának is szánt multifunkciós létesítmény megépítése már 2013 óta napirenden van, hiszen a városnak több élvonalbeli sportklubja van, sőt 2016-ban a beruházás bekerült a Modern Városok Programjába is, ám hiába minősítették nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűnek, egyelőre csak a közbeszerzésig jutottak el.

2018 októberében hozták nyilvánosságra, hogy a pályázaton egyedüli indulóként a Market Építő Zrt. győzött, és 18 hónap alatt 25,75 milliárd forintért építi meg a létesítményt. Három hónappal később, 2019 januárjában, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere viszont azt kezdeményezte, hogy a közgyűlés minősítse érvénytelenné a tendert, mert a megemelkedett építési költség egészét a kormány nem támogatja. "A kormánnyal megkötött megállapodás hatályban van és a kórházfejlesztés második üteme, a középiskolai campus, valamint a rendezvénycsarnok is meg fognak valósulni. De olyan időben, amikor garantálható, hogy az építőipar tisztességes verseny után, megfelelő minőségben és vállalható árakon képes megvalósítani ezeket a beruházásokat" – jelentette ki akkor Székesfehérvár polgármestere.

A döntés után Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette, hogy a Modern Városok Programban vállalt fejlesztéseket később megvalósítja a kormány. Most erre lehetőség nyílik, az viszont nem derül ki a kormányhatározatból, hogy új közbeszerzést kell kiírni, vagy a korábbi ajánlat marad érvényben.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×