Az 50 év, 50 meccs-sorozat előző részeit itt olvashatják!

Az 1998-as, számára tragikus franciaországi vb-döntő után hosszú pihenőt tartott, s bár ő mást mond, aligha jött teljesen rendbe. Klubja, az Internazionale mérkőzéseinek több mint a feléről hiányzott, meg sem tudta közelíteni korábbi eredményességét. A világ legjobban kereső futballistájával gáláns volt a munkaadó: extra szabadságot adott neki, s hozzájárult, hogy saját erőnléti edző, Nílton Petroni foglalkozzon vele.

Ám kezdődött az újabb kálvária: Ronaldo 1999. november 21. és 2001 szeptember 20., azaz szinte napra pontosan 22 hónap alatt mindössze hat percet töltött mérkőzés közben a pályán. Tulajdonképpen – annak ellenére, hogy az 1999-es Copa Américán, amelyen Rivaldóval ketten társgólkirályok lettek, már úgy festett, visszanyerte régi formáját – a franciaországi világbajnokság döntője óta csak árnyéka volt önmagának.

Ha végigidézzük kálváriájának állomásait, leginkább azt csodálhatjuk, hogy mindig vissza tudott térni. 1996. február 18-án hosszas kezelések után Hollandiában megműtötték a térdét. Csak a Holland Kupa május 16-i döntőjében térhetett vissza a csapatba. Aztán a franciaországi világbajnokságon szinte végig fájdalomcsillapító injekciókkal játszott. A csoportmérkőzések után különösen rossz állapotba került a térde, napokon keresztül kérdéses volt, egyáltalán pályára léphet-e a hollandok elleni elődöntőben. Játszott, sőt a döntőre teljesen rendbe jött a térde, ám élete addigi legfontosabb találkozóján csak árnyéka volt önmagának, máig rejtélyes betegsége miatt.

1998. szeptember 20-én, a Piacenza elleni mérkőzésen tizenegyesgóllal tért vissza az olasz bajnokságba, de aztán íngyulladás miatt három mérkőzést kihagyni kényszerült. 1998. november 8-án, a milánói derbin a kapuba talált, de térdsérülése miatt kénytelen volt lesántikálni a pályáról. 1999. január 17-én Bolognában lábsérülést szenvedett, közel két hónapos pihenőre kényszerült. 1999. november 21-én a San Siróban tizenegyesből gólt lőtt a Lecce ellen 6-0-ra megnyert találkozó 50. percében, de térdfájása miatt kilenc perccel később cserét kér. Kilenc nappal később Párizsban megműtötték.

GérardSaillant professzor komoly és komplikált sebészeti beavatkozással orvosolta a szalag beszakadását. Ronaldo több mint négy és fél hónapos kihagyásra kényszerült, de aztán úgy tűnt, rendbe jött. A 2000. április 12-i Olasz Kupa-döntő előtti este még azt mondta, úgy érzi, új életet kezd, az éppen egy héttel korábban megszületett első gyermeke, Ronald miatt immár apaként, nagyobb felelősséggel játszik majd. Ám mindössze hat percet töltött a pályán. Aztán összecsuklott, s a fájdalomtól önkívületi állapotban szólongatta az édesanyját. Mindenki tudta, nagyon nagy baj van.

Már-már véget nem érő, nagyon hosszú lábadozás után, 2001. augusztus 19-én, a nigériai Enyimba csapata ellen lépett ismét pályára az Interben. Az igazi visszatérést azonban az FC Braşov elleni, szeptember közepi UEFA-kupa-találkozó jelentette. A 63. percben csereként pályára lépő csillag akkor még nem tudta góllal segíteni az Intert, néhány megmozdulásán azonban látszott, van arra remény, hogy visszanyerje hajdani formáját. Karácsonyig kisebb nagyobb rendszerességgel játszott (16 forduló alatt hat mérkőzésen lépett pályára, 329 perc alatt három gólt szerzett, mindannyit decemberben), majd a Piacenza elleni mérkőzésen súlyos izomsérülést szenvedett. Ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint lába, izomrendszere mégsem bírja a terhelést, Ronaldo – emberileg teljesen érthető okokból – túlságosan siettette a visszatérést, nem tartotta be a fokozatosságot. Januárban felkeresett egy francia specialistát, Philippe Boixelt, aki felfedezte, hogy a Fenomén kínjainak hátterében fogainak rossz állapota áll. A beavatkozásai után Ronaldo valóban gyorsabban gyógyult, ugyanakkor gyakorta került vitába a brazil szövetség és az Inter.

Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány sürgette volna a visszatérést, az argentin Hector Cúper, az Inter edzője egyenesen azt mondta, a brazilok belehajszolják játékosát az idő előtti visszatérésbe, vagy ha egészséges, akkor térjen vissza munkaadójához, a klubjába. Részben igaza volt: Ronaldo hamarabb húzta fel az arany-zöld mezt, mint a fekete-kéket.

2002. március 27-én Fortalezában a jugoszlávok ellen két és fél év után játszott újra a brazil válogatottban. Természetesen utána visszatért az Interbe is, a Feyenoord elleni UEFA-kupa-elődöntő rotterdami felvonásán annak ellenére is már-már régi önmagát idézte játékával, hogy a csapatnak nem ment, kiesett. Három nappal később az ő remeklése hozta meg az Inter győzelmét a Brescia elleni bajnokin: a 79. és a 83. percben is gól ért el, így a fekete-kékek hátrányból fordítva begyűjtötték a három pontot. Egy héttel később a Chievo ellen is a kapuba talált, s az Inter továbbra is vezette a bajnoki tabellát. Végül nem nyerte meg a scudettót. Ahogy az egész csapat, Ronaldo is rosszul játszott a Lazio elleni, utolsó bajnokin. Amikor Cúper lecserélte, a Fenomén tehetetlenségében sírt a kispadon. Alighanem óriási elégtétel lett volna neki a bajnoki cím az előző évek kínjaiért.

Japánban és Dél-Koreában a brazilok mindössze egy meccsén, az angolok ellen nem talált a kapuba, amúgy ő szerezte a tornán a világbajnok első és utolsó gólját. Az elődöntőben és a döntőben kizárólag ő talált a kapuba az arany-zöld mezesek közül. Kétségtelen tény, hogy a döntőben az első gólt kapushibából szerezte, de ez aligha von le bármit is az érdemeiből.

Amikor elutazott a világbajnokságra, inkább csak remélte, mint tudta, az a hónap hozza meg a teljes rehabilitációt. Fizikai és lelki értelemben egyaránt. Sohasem tagadta, jólesett neki, hogy Scolari világossá tette, számít rá, ameddig erővel bírja, játszani fog. Felipão, vagyis Nagy Fülöp, a szövetségi kapitány nagyon vigyázott legértékesebb játékosára, amikor már úgy érezte, hogy a brazilok javára eldőlt a mérkőzés, vagy ha úgy látta, hogy a nyilvánvalóan még nem százszázalékos erőállapotú Ronaldo nem bírja a hajtást, azonnal lehívta a pályáról. Ronaldo pedig a bizalomért, a törődésért, a szeretetért gólokkal fizetett.

Furcsa ellentmondás: amikor 1998-ban nem ő volt a döntőt is figyelembe véve a torna legjobb játékosa, ő kapta meg az Adidas aranylabdáját. A Távol-Keleten, amikor neki járt volna, csak második lett Kahn mögött. Ám egy pillanatig sem kesergett ezen. Számára a gólkirályi cím, s persze a második, a végre játékkal megszerzett világbajnoki aranyérem mindennél többet ért. De azért a lelki állapotáról meg az érzéseiről örökre megőrzünk két emléket.

Az egyik még az utolsó meccs alatti, a már lecserélt, zokogó Ronaldóból kitört minden feszültség. A másik az első nyilatkozata volt. „Köszönöm az orvosoknak, a gyógytornászoknak, mindenkinek, aki hozzásegített ahhoz, hogy meggyógyuljak, hogy végre magam mögött tudhassam ezt a szörnyű két és fél évet." Ronaldo, akiről fél évvel korábban szinte még senki sem hitte el, hogy egyáltalán teljes értékű harcos lehet a világbajnokságon, nemcsak hogy a torna gólkirálya lett, de 1998-ban és 2002-ben összesen 12 gólig jutva utolérte Pelét, immár egyetlen honfitársa sem szerzett nála több gólt a világbajnokságok történetében.