Infostart.hu
eur:
379.62
usd:
321.95
bux:
128865.69
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Liu Shaolin a jövő heti eredményektől függetlenül vk-győztes 500 méteren

Liu Shaolin Sándor 500 méteren ezüst-, míg Krueger John-Henry 1500 méteren bronzérmet nyert vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának drezdai állomásán, melyen egy nappal korábban a vegyesváltó arany-, míg Liu Shaolin 1000 méteren ezüstérmes volt.

A sprintszámban a váltóval olimpiai bajnok, idősebbik Liu fivér magabiztosan menetelt a fináléig, ahol a kettes pályáról rajtolhatott, pozícióját pedig meg is tudta őrizni. Az egyik egyenesben aztán belülről Hvang Tae Hon elé került, de a dél-koreai a kanyarhoz érve "ráhúzott", az ütközés után ugyan mindketten talpon maradtak, de lendületet vesztettek, így mindkét kanadai, Steven Dubois és Cedric Blais is megelőzte őket. Az utolsó körben utóbbi elesett, a dél-koreai pedig visszaelőzte az FTC gyorskorcsolyázóját, aki így harmadikként haladt át a célvonalon, de mivel Hvangot szabálytalansága miatt a zsűri kizárta, így Liu Shaolin másodikként zárt. A pénteki selejtezőben kiesett Oláh Bence 29., míg Varnyú Alex 43. lett.

A szám magyar Európa-bajnoka ezüstérmével olyannyira megerősítette vezető helyét a táv vk-pontversenyében, hogy a sorozat jövő heti utolsó, dordrechti állomásának eredményeitől függetlenül megnyerte azt. A 24 éves Liu Shaolin a sprintszámban mind a hét versenyen indult, ebből hatszor döntős volt, háromszor győzött és kétszer második lett, így több mint 20 ezer ponttal vezeti a rangsort, miközben egy győzelemért 10 ezer pont jár, és már csak egy verseny van hátra. Az 500 méter 2016-os világbajnoka pályafutása során másodszor nyerte meg egy szám világkupáját, miután 2018-ban 1000 méteren diadalmaskodott. A magyarok sorozatban negyedszer adnak vk-győztest: 2017-ben Liu Shaoang 1000 méteren, míg tavaly a férfi váltó nyerte meg a pontversenyt.

A nők sprintszámában Jászapáti Petra kisdöntőbe menetelt, ráadásul ott a legkedvezőbb, belső pályáról rajtolhatott. A startot viszont jobban kapta el a szám lengyel vk-címvédője, Natalia Maliszewska, aki így élre állt, később pedig a kínai Csü Csun-jü is elment mellette, így a 21 éves szegedi versenyző futamában a harmadik, összességében pedig a hetedik helyen zárt. Kónya Zsófia a selejtezőben búcsúzva 22. lett. A fináléban az a kanadai Kim Boutin diadalmaskodott, aki ebben a szezonban mind az öt 500 méteres versenyét megnyerte.

Az amerikai születésű Krueger John-Henry rögtön az első vk-viadalán letette a névjegyét magyar színekben, ugyanis a szombati vegyesváltóban aratott diadal után ezúttal egyéniben is érmet szerzett. Az 1500 méteres fináléban a hajrához érve az ötödik helyen korcsolyázott, de a bronzéremért csatázó dél-koreai Li Dzsune Szeo összeakadt az orosz Gyenyisz Ajrapetjannal, így mindketten kisodródtak, az amerikai színekben olimpiai ezüstérmes magyar pedig kihasználta az alkalmat, és a harmadik helyre tört fel. A pénteki selejtezőben kiesett bátyja, Krueger Cole 29. lett. A győzelmet a szombaton 1000 méteren is első dél-koreai Park Dzsi Von szerezte meg.

A nők leghosszabb távján a magyarok közül Bácskai Sára Luca szerepelt a legjobban, aki a kisdöntőig jutott, ám ott a hajrában elesett, így végül a 14. helyen zárt, míg az ausztrál születésű Lockett Deanna az elődöntőben búcsúzva 18., a pénteki selejtezőben kiesett Sziliczei-Német Rebeka pedig 23. lett. A döntőt a szám holland Európa-bajnoka, Suzanne Schulting nyerte.

A nők 3000 méteres váltóját Hollandia, a férfiak 5000 méteres stafétáját a Koreai Köztársaság nyerte. Utóbbiban az olimpiai bajnok, vk-címvédő és világcsúcstartó magyar négyes a kisdöntőben volt érdekelt Liu Shaolint nélkülözve, s az Oláh, Varnyú és a Krueger fivérek alkotta kvartett második lett a belgák mögött, ami összességében a hatodik helyet jelentette. A magyar női staféta a pénteki negyeddöntőben búcsúzva tizedikként zárt.

A vk-sorozat jövő héten Dordrechtben, míg a szezon a márciusi, szöuli világbajnoksággal zárul.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.

Kijev polgármestere: ezen a télen már nem lesz fűtés 1100 tömbházban

A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb – közölte Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere Telegram-oldalán. A folyamatos orosz bombázások tönkretették az infrastruktúrát, és nem tudják kellő tempóban újra és újra megjavítani.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Tisztítótűz söpör végig a tőzsdéken

Tisztítótűz söpör végig a tőzsdéken

Világszerte kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak a befektetők, az elmúlt órákban nagy esés volt a részvény-, nyersanyag- és kriptopiacokon is. Sok esetben olyan zuhanásokat látunk, amikre évek vagy évtizedek óta nem volt példa. Az esés már múlt héten is masszív volt, de az elmúlt napokban gyorsult be, amiben benne van egy likviditási válság, amiben tömegesen zárnak vagy kényszerlikvidálnak tőkeáttételes pozíciókat, de a technológiai szektor kilátásaival, és főként a mesterséges intelligencia beruházások megtérülésével kapcsolatos félelmek is nyomás alatt tartják a piacokat, félelem van a dollárerősödéssel és az amerikai monetáris politika szigorításával kapcsolat is, de vártnál rosszabb vállalati gyorsjelentések is rontják a hangulatot. Közben fontos technikai szintek törtek, zuhant a bitcoin, az ezüst, és nem kímélték a korábban a ralit vezető nagy cégek részvényeit, nagyot esett a Microsoft, az Amazon, az Oracle vagy a Palantir is. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×