eur:
413.25
usd:
403.38
bux:
81761.77
2025. január 11. szombat Ágota

Szapporóban futják az olimpiai maratont

Eldőlt, hogy Szapporóban rendezik meg a maratoni futást és a gyaloglószámokat a 2020-as tokiói olimpián, miután a japán főváros kormányzója vonakodva ugyan, de pénteken belenyugodott a módosításba.

"Nem hagytam jóvá, de elkerülhetetlen a döntés, amely nélkülözi a teljes egyetértést" - fogalmazott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a szervezőbizottság, a főváros és a japán kormány képviselőit felvonultató négyoldalú tárgyalást követően Koike Juriko városvezető, aki hozzátette, a NOB indoklása számára továbbra sem elégséges.

John Coates, a NOB előkészületeket felügyelő bizottságának vezetője leszögezte, hogy további versenyszámok helyszínének megváltoztatása nem várható.

"Azt hittük, lehetséges kitalálni valamit, de az ellenfelünk a természet" - mondta Mori Josiro, a szervezőbizottság elnöke, aki megérti és tiszteletben tartja a főpolgármester érzéseit a nehéz döntés után.

A hőség győzute le Tokiót

A NOB két hete közölte, hogy a Tokiótól 800 kilométerre északra vinné a maratont és a gyaloglószámokat, mert indoklása alapján leginkább ezekben a számokban részt vevő sportolók szervezetére gyakorolna hatást a várható hőség. Szapporóban, az 1972-es téli olimpia helyszínén pedig jelentősen alacsonyabb hőmérsékletben lehetne megrendezni a számokat. Az előrejelzések szerint az északi városban napközben öt-hat fokkal lesz hűvösebb, mint Tokióban. Szapporóban futballmérkőzéseket is rendeznek a jövő évi ötkarikás játékokon.

A korábbi tervek szerint az 50 kilométeres gyaloglás hajnali 5.30-kor, míg a maraton 6-kor rajtolt volna, hogy az atléták ne legyenek kitéve az óriási hőségnek, Tokió vezetése mentőötletként a hajnali három órai rajtot is felvetette. Idén a dohai atlétikai világbajnokságon éjfél után indult a maratoni mezőny, amely így is 30 Celsius-fok körüli hőmérsékletben teljesítette a 42 195 méteres távot, de ezt a megoldást szerette volna elkerülni a NOB.

A 2020-as tokiói olimpiát július 24. és augusztus 9. között rendezik.

Címlapról ajánljuk

Újabb front nyílt a német politika és Donald Trump között

Elutasította a német parlamenti pártok többsége a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump követelését, hogy a tagállamok az eddigi két százalék helyett a a bruttó hazai termék (GDP) öt százalékára növeljék védelmi kiadásaikat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.13. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa
Kijött a hét legfontosabb adata, estek az amerikai tőzsdék

Kijött a hét legfontosabb adata, estek az amerikai tőzsdék

A romló nemzetközi légkör ellenére jó hangulatban zajlott a kereskedés a magyar tőzsdén, ráadásul új történelmi csúcsra is került a BUX - a hazai blue chipek közül az OTP árfolyama is soha nem látott magasságba került. Ami a nemzetközi piacokat illeti, ma érkeztek a hét legfontosabb adatai: az amerikai részvényindexek nagyot is estek, miután a munkaerőpiaci adat a magasba repítette az amerikai hozamokat, a friss adatok tükrében ugyanis megnőtt a valószínűsége, hogy a Federal Reserve visszavesz a kamatcsökkentésekből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×