Az AC Milan vezérkara sokáig fontolgatta – riasztónak találva az 1967 őszén a Celtickel, majd egy évvel később a Manchester Uniteddel történeteket , mind a két csapat botrányos mérkőzéseket játszott argentin riválisával a Világkupáért –, hogy kiálljon-e az Estudiantes elleni mérkőzésekre.

Azok a mérkőzések is megérdemlik, hogy felidézzük őket. 1967 őszén a BEK-győztes Celtic a Racing Clubbal játszott. Nem sokkal több, mint egy évvel az 1966-os világbajnokság angolok elleni botránya után a skótokkal is meggyűlt a bajuk az argentinoknak. A Celtic és a Racing első, glasgow-i mérkőzése zöld-fehér győzelmet meg lila foltokat hozott. A Racing játékosai, akiknek körülbelül öthavi fizetésüket ajánlotta jutalomként a klub vezérkara, szinte minden skótba belerúgtak, akit csak elértek a pályán.

A visszavágón aztán még inkább elszabadult a pokol. Ronnie Simpsont, a Celtic veterán kapusát a bemelegítésnél fejbe dobták a nézőtérről, nem is tudott védeni. Utána kicsit csendesedtek a kedélyek, Tommy Gemmell vezető gólja után az avellanedaiak két góllal fordítottak. A meccs után argentin szurkolók nyomultak be dulakodni az öltözőfolyosóra,

az utcán az argentinok ellen szurkolni átrándult uruguayiak verekedtek össze a Racing híveivel.

Senki sem gondolta, hogy a harmadik mérkőzés még undorítóbb lesz. Olyan volt, mint egy kikötői kocsmai verekedés, futballmezbe bújt bajkeverőkkel. Ötvenegy szabálytalanságot fújt le a paraguayi játékvezető, de rengeteg megtorlatlan maradt. Hat futballistát kiállított, közülük az egyik, Auld csak azért maradt a pályán, mert nem volt hajlandó lemenni. A Celtic története során először játszott Dél-Amerikában, de Jock Stein, a menedzser azt mondta, a világ minden kincséért sem vinné el még egyszer oda a csapatát. A Racing nyert, s játékosai megkapták a fejedelmi prémiumot, sőt, még egy-egy autót is. Még a rivális klubok szurkolói is ünnepelték a briteket legyőző gárdát – ez minden argentinnak fontos volt az 1966-os világbajnokság után. A Celtic játékosait a klubjuk vezetői fejenként 250 fontra büntették a montevideói botrány miatt.

Egy évvel később Matt Busby tökéletesen tisztában volt azzal, hogy honfitársa, Jock Stein csapatának milyen kínokat kellett kiállnia, mégis úgy gondolta: a sportszerűség megkívánja, hogy kiálljanak a „vörös ördögök” az Estudiantes elleni Világkupa-döntőre. Aztán azzal tért vissza Manchesterbe: „Soha többé!” Pedig eleinte nem történt semmi baj, az argentinok kifejezetten szívélyesen fogadták a Unitedet, még egy lovaspóló-mérkőzést is szerveztek a tiszteletükre. Ám az első találkozó előtti napokban megjelent a Benfica brazil edzőjének, Otto Gloriának egy – vélhetően a londoni BEK-döntőre visszautaló – nyilatkozata, amelyben „gyilkosnak” titulálta Nobby Stilest, majd még hozzátette, hogy a világbajnok angol fedezet sportszerűtlen, durva, kíméletlen. A nyilatkozat bekerült a hivatalos műsorfüzetbe is, s ezt a manchesteriek sértőnek érezték.

Ez már megadta az alaphangot a mérkőzésre, amelyen

a későbbi világbajnok argentin szövetségi kapitány (civilben orvos, később nőgyógyász) Carlos Bilardo gombostűkkel szurkálta az angol játékosokat,

miközben társaival sorozatosan rugdosta őket. Különösen Stiles kapott sokat, ám a hajrában mégis őt állította ki a paraguayi játékvezető. Bobby Charltont sem kímélték, több öltéssel kellett a fejsebét összevarrni. A mérkőzés egyetlen gólját – noha a játékvezető később Conigliaro nevét írta a jegyzőkönyvbe – Néstor Togneri szerezte.

A fentiek alapján kissé furcsállható, de Nereo Rocco mégis elvitte a Milant Argentínába. Különösen azután, hogy az első mérkőzés viszonylag rendben lezajlott. A Milan, elsősorban két dél-amerikai születésű játékosának, a brazil Angelo Benedicto Sormaninak és az argentin Nestor Combinnek köszönhetően, 3:0-ra nyert.

A Boca Juniors stadionjában, a Bombonerában rendezett visszavágón Gianni Rivera vezetést szerzett, sejteni lehetett, hogy azzal eldőlt a párharc. Az argentinok ugyan még a szünetig lőttek két gólt, de a második félidőben már csak azzal törődtek, hogy bosszút álljanak az olaszokon. A mérkőzés után a Riverát leütő, Combinba belerúgó, sőt a szurkolókkal is összetűző Alberto Poletti kapust letartóztatták, majd örökre szóló eltiltást kapott, Ramon Aguirre Suárezt, aki eltörte Combin orrát, öt évre eltiltották a nemzetközi mérkőzésektől. (Később mindkét büntetést csökkentették.)

Az argentin szigor alkalmasint a nagyvilágnak szólt, addigra az ország megkapta már az 1978-as Mundial rendezési jogát, s igazolni akarta, hogy nem olyan házigazda, amilyennek a Világkupa-mérkőzések alapján gondolta Európa. De azért akadt még furcsaság. A Santa Fe tartományban, Las Rosasban született Combint, noha addigra már francia útlevele volt, katonaszökevényként letartóztatták. Csak az erős nemzetközi tiltakozás hatására engedték el, s térhetett vissza Olaszországba.