Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
320.51
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Facebook

Undorító körülmények fogadták a 20-szoros ironman verseny résztvevőit

Szőnyi Ferencnek egy telehányt, koszos uszodában kellett leúsznia 76 kilométert, majd kiszáradva, hasmenéssel ült kerékpárra. A 8. helyen halad a 28 napos szintidejű gigaversenyen.

Mint az Infostart.hu is beszámolt róla, Szőnyi Ferenc magyar ultratriatlonista Mexikóban nekirugaszkodott egy 20-szoros ironmanversenynek (Decaultratri World Cup), ami azt jelenti, a sportolásba bőven felnőttként belekezdett komáromi "versenygépnek" az ironman versenytáv húszszorosát kellett teljesítenie: 76 kilométer úszás (ez nagyjából a Balaton hossza), 3600 kilométer kerékpározás, végül 844 kilométer futás - 1700 méteres tengerszint feletti magasságban.

Azzal a céllal vágott neki az ép ésszel valósággal felfoghatatlan teljesítménynek, hogy megdönti a litván Vidmantas Urbonas 1998-as rekordját, a 437 óra 21 perc 40 másodperces világcsúcsot. A verseny közben lehet pihenni és táplálkozni is természetesen, mindenki szabadon osztja be az idejét, de 28 nap alatt végezni kell.

Október 5-én el is rajtolt a 18 nevezős viadal, és Szőnyi Ferencnek minden reménye megvolt arra, hogy álmát valóra váltsa; 2010-ben egyszer már győzött ezen a versenyen, és arra is készült, hogy egyedüli ember legyen a földgolyón, aki kétszer is célba ért.

A versenykörülmények aztán - amik természetesen mindenkit egyformán befolyásoltak - igen mostohának bizonyultak.

Az ultratriatlonista facebookos beszámolója szerint az első komolyabb probléma a verseny harmadik napján adódott, amikor is az uszodában egyszer csak minden indoklás nélkül kiparancsolták a versenyzőket az uszodából - éppen négyen úsztak akkor -, Szőnyinek összesen 8 kilométere volt hátra. Azt javasolták nekik, kezdjék el a biciklizést, majd az úszást később befejezik. Szőnyi erről természetesen hallani sem akart, így megoldották, hogy átmenjenek egy másik uszodába.

Az extrém teljesítők miatt folyamatosan szennyeződő vizet közben egyre durvábban klórozták, ami miatt a szája és a torka evésre szinte alkalmatlanná vált,

így nagyon legyengült és a pihenés átvette az uralmat a testén, nem beszélvea lázról és a hasmenésről. A biciklizésbe így is csakhamar belekezdett, csakhogy a versenyhelyszín egy családok által látogatott park volt, ahol járókelőket kellett kerülgetni. A vállával, a hátával és a karjával sem volt minden rendben, így kerestek neki egy masszőrt, aki versenyre alkalmas állapotba gyúrta időközben. Szerdán jött el a pillanat, hogy orvosi segítségre is szüksége lett, de szerda estére jobban lett, és a 8. helyen tekert.

A helyszíni beszámolók alapján

több versenyző az uszodai fertőzések miatt fel is adta a versenyt, gombás bőrdarabok és hányás is úszkált a medencében,

illetve a part is messze volt a tisztától.

Szőnyi Ferenc helyezéséről itt lehet tájékozódni.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 23. 22:15
2026. július 23. 21:57
×
×