Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
320.27
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Nyitókép: Facebook

Embertelen táv: Szőnyi Ferenc nyerte a New Orleans-i tízszeres ironmant

222 óra 10 perc 51 másodperc alatt leúszott 38 kilométert, lebringázott 1800-at, majd lefutott tíz maratont. Elsőként a mezőnyben.

Az 54 éves komáromi Szőnyi Ferenc nyerte a New Orleans-i Decaironman USA ultratriatlon versenyt. Eredménye:

222 óra 10 perc 51 másodperc.

A hihetetlen teljesítmény során a versenyzőknek egyhuzamban (önként vállalt pihenőkkel) kellett teljesíteniük 10 ironman versenyt, ami azt jelenti, hogy

leúszott 38 kilométert, lebiciklizett 1800 kilométert 107 óra alatt és lefutott 422 kilométert 94 óra alatt.

"Megnyertem! Nagy küzdelem volt!"

- írta ki a közösségi oldalára az intenziv sporttevékenységet csak 40 éves kora környékén elkezdő Szőnyi, miután egy go-pro kamerával és egy magyar zászlóval a kezében átszakította a célszalagot.

Szőnyi 2007-ben vett részt először ultraversenyen, akkor 23 óra alatt teljesítette a Bécs-Budapest Szupermaratont (223 km). 2008-ban, 44 évesen már 3 óra alatti maratonja volt, ugyanebben az évben pedig 9 órán belül futotta le 100 kilométeres országos bajnokságot. Első tízszeres ironman versenyén 2009-ben indult Mexikóban, amit versenyrekorddal nyert meg. Egy évvel később visszatért, és a hússzoros ironman versenyt is megnyerte - ez a most véget ért verseny távjainak dupláját jelenti.

Tavaly a himalájai Hell Ultra Running versenyt a viadal története során első emberként teljesítette (korábban tehát soha senki nem ért végig rajta),

480 kilométert 113 óra alatt lefutva több ezer méter magasságban, oxigénhiányos környezetben. Ugyancsak tavaly Svájcban is megnyert egy tízszeres ironman versenyt.

Szőnyi Ferenc építési vállalkozóként dolgozik, négy gyermek édesapja.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 23. 22:15
2026. július 23. 21:57
×
×