Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
316.01
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
A Budapest Honvéd játékosai a gól nélküli döntetlent követő tizenegyes-párbajban, a labdarúgó Európa-liga második selejtezőfordulójának visszavágójaként játszott Universitatea Craiova - Budapest Honvéd mérkőzésen Craiovában 2019. augusztus 1-jén. A Craiova a büntetőkkel 3-1-re győzött, a találkozó végén kialakult botrányos körülmények miatt a Honvéd megóvja a mérkőzést.
Nyitókép: MTI/EPA/Bogdan Danescu

A Honvéd ellen is eljárást indított az UEFA

A Budapest Honvéd már kedden fellebbezést nyújt be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntésével szemben, amelyben elutasította a klub óvását, amit a román Craiova elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa-liga selejtezőn történt botrányos események miatt adott be.

Mendelényi Dániel klubtulajdonos a keddi sajtótájékoztatón kiemelte: nem adják fel a jogi harcot, és bár nem kizárt, hogy "ezt a mérkőzést nem a Budapest Honvéd nyeri meg", de attól még igazuk lehet.

"Szeretnénk továbbá elérni, hogy a Craiova súlyosabb büntetést kapjon"

- mondta.

A román csapatnak 60 ezer eurót kell fizetnie, illetve három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania. Az UEFA arról tájékoztatta a magyar klubot, hogy a Craiova harmadik meccsre vonatkozó büntetését két évre felfüggeszti.

Kun Gábor ügyvezető igazgató közölte:

a Honvéd ellen is eljárást indítottak szurkolói rigmusok miatt.

„Az lesz a vége, hogy nekünk kell még elnézést kérni, mert félnünk kellett” – közölte Mendelényi Dániel.

Az UEFA a hétfői döntése indoklás szerint a játékvezetőt már a hosszabbításban dobták meg, így az nem volt befolyással a végeredményre. Az incidens a 120. percben történt, a játékvezető közvetlen közelében robbant fel egy a pályára bedobott hanggránát. Több mint fél órát állt a játék, majd a tizenegyesek döntöttek, a negyedik játékvezető felügyelete mellett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×