Infostart.hu
eur:
391
usd:
331.73
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
A 22 éves Takács Tamara világbajnoki aranyéremmel ünnepelte a születésnapját. (Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség)
Nyitókép: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Kiderült, milyen szerrel bukott meg a világbajnok magyar kajakos

Takács Tamara korábbi edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin szerint lerítt róla, hogy meg nem engedett szerrel élt.

Fennakadt a doppingvizsgálaton Takács Tamara világ- és Európa-bajnok kajakos. A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség tájékoztatása szerint első fokon négyéves eltiltással sújtotta a sportolót, akit 2017-ben itthon az év legjobb női versenyzőjének választottak.

A Blikk úgy értesült, hogy Takácsot még februárban ellenőrizte a Magyar Antidopping Csoport (MACS), és a szintetikus szteroidok közé tartozó sztanozolol nevű szerrel bukott meg. Amíg az eljárás le nem zárul, az ICF semmilyen részletet nem közöl az üggyel kapcsolatban.

Dányi Szilárd (48), a kajakos ügyvédje elmondta, élnek a fellebbezés jogával, mert szerinte védence szándékosan semmilyen doppingszert nem szedett be, ezáltal nem is követhetett el szándékos doppingvétséget. Valaki az akaratán kívül az ételébe, az italába tehette a szert, vagy valamelyik, legálisan szedhető táplálékkiegészítője szennyeződött, ezáltal jutott doppingszer a szervezetébe. Emiatt a sportolónő feljelentést tett ismeretlen tettes ellen

Takács tavaly a belgrádi Európa-bajnokságon aranyérmes lett 5000 méteren, míg 1000 méteren ezüstérmet nyert. Tavaly nyáron hagyta el edzőjét, Fábiánné Rozsnyói Katalint, és az idei szezont Simon Miklós irányításával kezdte meg.

Fábiánné Rozsnyói Katalin a Borsnak azt mondta, a lánya mutatott egy képet Takácsról, és azonnal tudta, hogy meg nem en­gedett szerrel élt, mert "az ilyesmi lerí egy kajakosról". Új edzője viszont hisz tanítványa ártatlanságában, úgy vélekedett, hogy "genetikai, azaz a fiús alkatából fakadó meglepően magas tesztoszteronszintje lehet az ok".

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×