Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
A labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában zárt kapuk mellett játszott Újpest FC - Budapest Honvéd mérkőzés a Szusza Ferenc Stadionban, 2017. november 18-án.
Nyitókép: MTIKovács Tamás

Csúszik az újpesti stadion felújítása

Az időjárás mellett az sem segített, amit a pálya alatt találtak.

Elindult a Szusza Ferenc Stadion felújítása, így az újpesti csapat a szezon elején biztosan az Illovszky Rudolf Stadionban fogadja majd ellenfeleit.

Zsigó Csaba, a létesítmény üzemeltetési vezetője a klub hivatalos honlapján arról számolt be, hogy a korábbi nagy esőzések és a pálya rétegrendje miatt nagyjából három hetet csúszik a kivitelező. Négyféle agyagot találtak a pálya alatt, óriási mennyiségben, ezen kívül vörös salak és szén, illetve ipari törmelék volt beásva a földbe. A közműépítés, közműkiváltás volt a legnehezebb feladat, és amíg ezek nincsenek teljesen készen, addig nem tudnak tovább haladni.

Az öntözőrendszer és a vízellátás elkészült, hamarosan a fűtésgerinc is bekerül. Jelenleg a pálya szegélyei, illetve a drénárkok vannak kialakítás alatt, ezt követően pedig a sóder berakása után a fűtéscsövek telepítése következik. Utána tudják beszállítani a többi anyagot, ezt tíz kamion végzi. A fű vetése a legutóbbi információk szerint július 8-án kezdődhet – tette hozzá.

Zsigó Csaba azt mondta: a nyári nagy melegben nem lesz egyszerű kinevelni a gyepet, fokozott felügyeletet és kimagasló odafigyelést igényel, hogy ne égjen meg a fű vagy éppen ne pusztítsa el gomba vagy más betegség a gyepet.

Az eredeti elképzelés szerint október második felében költözhetett volna vissza az Újpest a stadionjába, de a csúszás miatt ez várhatóan áttolódik novemberre – írta a csakfoci.hu.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Az utóbbi évek alaposan átrajzolták Japán politikai életének valóságát. Az elmúlt 70 évben szinte folyamatosan kormányzó jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) történelmi válságát éli, közben új formációk emelkednek fel. A helyzet 2025 novemberében forró lett Tokióban, amikor a kormányfő kijelentette, hogy a szigetország beavatkozna katonailag, amennyiben Kína megtámadná Tajvant. A mondatok súlyos feszültséghez vezettek, ám ennél is érdekesebb, hogy a miképpen hatott a szigetországban már egyébként is erősödő japán nacionalizmusra. Ennek legfőbb képviselője már okozott meglepetést választások során, ráadásul olyan politikai trendek törtek be az ország mindennapjaiba, amelyek máshol már jól ismertek lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×