Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Nagy László játéka kérdéses a döntőben

A csapatkapitány Nagy László és a kapus Sterbik Árpád sérülés miatt valószínűleg nem léphet pályára a Telekom Veszprém csapatában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi, kölni döntőjében.

"Nincsenek túlságosan jó híreim, eléggé nagy a fájdalom, sőt egyre nagyobb, de mindent meg fogok tenni, hogy pályán legyek holnap" - nyilatkozta a 38 éves jobbátlövő, akinek a finálé lenne pályafutása utolsó mérkőzése, mert az idény végén visszavonul.

Nagy László a lengyel Vive Kielce ellen 33-30-ra megnyert szombati elődöntő után elmondta, hogy a második félidő közepén kapott egy zárást a beállóstól, és ekkor reccsenést érzett a válla, illetve a kulcscsontja környékéről, ezért kórházba megy kivizsgálásra.

A nagy csatában megnyert mérkőzés kapcsán úgy fogalmazott: mindenki szeretett volna hozzátenni a sikerhez, az akarással nem volt gond, és szerencsére volt néhány veszprémi játékos, aki nem csak akart, hanem tudott is, és nagyszerűen teljesített.

"Elképesztő második félidőt produkáltunk elöl és hátul is. Petar Nenadic a hátára vette a csapatot, Lékai Máté gólokkal, gólpasszokkal segített, Andreas Nilsson meccsek óta elképesztő produkciót nyújt, Mikler Roland mindig belenyúl egy-két fontos labdába. Óriási csapatmunka volt" - nyilatkozta Nagy László, aki három gólt dobott.

Hozzátette, jó érzései voltak, végig abszolút pozitívan gondolkodott, mert tudta, hogy ilyen kimenetelű lesz a mérkőzés. Szerencsére - tette hozzá - a második félidő közepétől sikerült ellépniük négy találattal, s az előnyt nagyjából tartani is tudták.

Sterbik Árpád remekül kezdte a meccset a kapuban, 14 lövésből nyolcat hárított, de a 21. percben Marko Mamic góljánál megsérült a bokája, le kellett cserélni, és a második félidőre már nem is tért vissza a pálya mellé, a találkozó után pedig őt is orvoshoz vitték. A helyére Mikler Roland állt be, a klub pedig azonnal Kölnbe utaztatja akadémiájának 17 éves kapusát, Palasics Kristófot, akit szükség esetén beneveznek a vasárnapi döntőre.

Címlapról ajánljuk
„Hadüzenet a muszlimoknak” Ali Hamenei ajatollah megölése Irán elnöke szerint

„Hadüzenet a muszlimoknak” Ali Hamenei ajatollah megölése Irán elnöke szerint

„Bosszút állni Irán legitim joga és kötelessége” – mondta Maszúd Peszeskján iráni elnök. A szombati amerikai–izraeli légitámadások gyakorlatilag a teljes iráni katonai csúcsvezetést kiiktatták. Az Iránra támadók elleni súlyos katonai választ jelentett be vasárnap Ali Laridzsáni, a nemzetbiztonsági tanács vezetője is. Eközben megindult a Teherán elleni támadások második hulláma is.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×