Az első félidő a játék képe alapján inkább az Arsenalé, de a kaput eltaláló lövésekre utalva a Chelsea-é is volt. A második félidőben odalett mindenfajta kiegyenlítettség, a Chelsea letarolta ellenfelét. Ameddig az Arsenal e sorozatban és Premier League-ben is jól teljesítő csatárai, Pierre-Emerick Aubameyang és Alexandre Lacazette talán az egész szezont tekintve a leggyengébb meccsüket játszották, a másik oldalon a francia Olivier Giroud élete egyik legjobb meccsén tündökölt. Nemcsak azért magasztalható, mert három gólban is főszerepet vállalt, hanem mert rá nem igazán jellemző, bravúros technikai megoldásokkal operált.

A mérkőzés előtt kérdéses volt, hogy melyik csapat tudta jobban kihasználni az európai futballelitben egy fontos kupamérkőzés előtti szokatlanul hosszú szünetet. A Chelsea hívei aggódtak azon, hogy a játékosoknak sokat kellett utazniuk, hiszen a múlt héten Bostonban (pontosabban a vele szinte egybeépült Foxborough-ban) jártak egy gálamérkőzésen, majd négyezer kilométert repültek Bakuba. Nem hogy fáradtság, hanem kifejezetten frissesség jellemezte a „kékeket” Azerbajdzsánban.

Játékosai közül Mateo Kovačić huszonöt évesen futballtörténelmet írt, majdnem hatvan éve ő az első futballista, aki négy egymást követő évben is nemzetközi kupát tudott nyerni Európában. (Fontos helyhatározó az Európában, mert a hetvenes években az Independiente sorozatban négyszer is megnyerte a Libertadores Kupát, Paco Sá, Pavoni, Bochini, például, mindnek részese volt.) A Real Madrid 1956 és 1960 között nyert öt BEK-győzelméből legalább négyben szerepet kapók, Alfredo di Stéfano, Zárraga, Marquitos, Gento, Rial, Alonso, Lesmes, Mateos utóda lett.

Ha már a Real Madrid hajdani nagy generációjánál tartunk: Marquitos unokája, Marcos Alonso (aki nem lépett pályára a tegnapi döntőben) ugyancsak Európa Liga-győztes lett. A generáció középső tagja, aki Marcos néven játszott a nyolcvanas években, „csak” BEK-döntős volt a Barcelonával, ő volt az egyike annak a négy spanyolnak, aki kihagyta a maga tizenegyesét a Steaua ellen.

Nagyszerűen játszott Pedro, azaz Pedro Rodriguez, a második gól szerzője Bakuban. A korábban már világ- és Európa-bajnok, háromszoros BL-győztes szélső immár az Európa Ligát is megnyerte. Ennek a négy trófeának a megnyerésével korábban csak Jürgen Kohler, Andy Möller, Fernando Torres és Juan Mata dicsekedhetett. Meg most Pedro, aki a döntők embere, s egyben az első spanyol, aki elmondhatja magáról, hogy BL-, európai Szuperkupa-, klubvilágbajnoki és Európa Liga-döntőben is szerzett gólt. „Szép csendesen” a világ egyik legeredményesebb aktív játékosává emelkedett, 25 különböző titulussal, a fentebb említetteken kívül angol bajnok és FA-kupa-győztes, spanyol bajnok és kupagyőztes, egyébként az egyetlen spanyol, aki egy naptári évben (2009) hat különböző sorozatban is szerzett gólt.

A Chelsea úgy lett az Európa Liga győztese, hogy egyetlen „hazai”, értsd angol játékos sem szerepelt a kezdő tizenegyében. Ritka, de nem példátlan az ilyesmi, José Mourinho 2010-ben BL-győztes Intere olasz játékos nélkül verte meg Madridban a Bayern Münchent.

A londoni „kékek” az elmúlt nyolc idényből hármat európai kupagyőzelemmel zártak, 2012-ben BL-t, 2013-ban Európa Ligát nyertek, a mostani siker előtt. Hasonlóra az angol klubok közül csak a Liverpool volt képes, amely az 1972–1973-as és az 1983–1984-es idény között négyszer nyerte meg a Bajnokcsapatok Európa-kupájáét és kétszer az Európa Liga elődjét, az UEFA-kupát.

Az Európa Liga eddig elsősorban a spanyol edzők diadalát hozta, most egy olasz edző nyert. Maurizio Sarri, hatvanévesen, az első fontos trófeáját szerezte. Napok óta azzal van tele az olasz sajtó, hogy megy a Juventushoz, lehet, hogy így lesz. Bár azt mondta a nagy diadalt követő hajnalom Bakuban: „Azt hiszem, megérdemelném, hogy maradhassak a Chelsea-nél.”