Infostart.hu
eur:
361.11
usd:
317.66
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Amszterdam, 2018. augusztus 14.David Neres, a holland Ajax Amsterdam játékosa (k) ünnepel csapattársaival, Lasse Schönével (b) és Dusan Tadic-csal, miután gólt szerzett a belga Standard Liege együttese ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában játszott visszavágó mérkőzésen Amszterdamban 2018. augusztus 14-én. (MTI/AP/Olaf Kraak)
Nyitókép: MTI/AP/Olaf Kraak

Tomboló tömegek köszöntötték BL-elődöntős "kis Ajaxot"

A fiatal játékosokkal teli holland futballcsapat a BL-vitézkedés után idegenbeli fölényes győzelemmel lett bajnok. Korábban a Holland Kupát már megnyerte.

Több mint százezer szurkoló köszöntötte csütörtökön Amszterdamban a szerdán története 34. bajnoki címét begyűjtő Ajax labdarúgócsapatát.

A város központjában, a Múzeum téren tartott fogadáson Femke Halsema polgármester azt mondta: az együttes sok fiatal amszterdami számára mutat példát.

"Megmutattátok, hogy tehetséggel, ambícióval és kemény munkával mindent el lehet érni"

- fogalmazott a városvezető, akit kifütyültek és sörös dobozokkal dobáltak meg, mert határozottan fellép a pirotechnikai eszközök használata ellen a stadionokban.

A Bajnokok Ligája elődöntőjében egy hete drámai körülmények között kiesett Ajax a bajnokság utolsó fordulójában 4-1-re nyert a De Graafschap otthonában, ezzel hódította el a bajnoki címet. Legutóbb 2014-ben lett aranyérmes, idén azonban duplázott, hiszen korábban a Holland Kupát is megnyerte.

Az Ajax-játékosok egykori társuknak,

Abdelhak Nourinak ajánlották a bajnoki címet, akinek 2017-ben, a Werder Bremen elleni barátságos meccsen megállt a szíve, s bár újraélesztették, maradandó agykárosodást szenvedett.

Minden futballista az ő egykori számával ellátott 34-es mezben jelent meg.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×