Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Finnország elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Telkiben 2018. szeptember 3-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Rossi karrierje legfontosabb meccsére készül

Edzői pályafutása legfontosabb mérkőzésére készül Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akiknek együttese csütörtökön este Szlovákia vendégeként kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.

Az olasz szakember a Nagyszombatban sorra kerülő összecsapás helyszínén tartott szerdai sajtótájékoztatón azt mondta: nem sokan adnak esélyt a magyar csapatnak, ugyanakkor a futballban az a szép, hogy bármi megtörténhet. Hozzátette,

a válogatott szeptember és november között rövid idő alatt is sokat fejlődött.

Kiemelte, hogy a csütörtökön 20.45 órakor kezdődő találkozó lesz edzőként a legfontosabb mérkőzése, még a Budapest Honvéd Videoton elleni 2017-es bajnoki döntőjénél is nagyobb téttel bír. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez csak az ő karrierjére igaz, a sorozatot tekintve ez csak az első lesz a nyolc összecsapás közül.

Megjegyezte, a Dunaszerdahely edzőjeként háromszor játszott ebben a stadionban, mindhárom alkalommal vesztesen távozott, ezúttal azonban "jó előjel", hogy csapata egy másik öltözőt kapott. Hozzátetette, szlovák kollégája és ő is tisztában van a másik elképzeléseivel, várható összeállításával.

A válogatott játékosok közül a Rossi szerint várhatóan pályára lépő Kalmár Zsolt vett részt a sajtótájékoztatón. A Dunaszerdahely légiósa megjegyezte, sok helyen játszott már Szlovákiában, ahol nem kedvelik a magyarokat, ugyanakkor véleménye szerint ezzel csütörtökön nem lesz probléma. "Természetesen tudjuk, hogy a szlovákok jóval erősebbek, ugyanakkor hiszek benne, hogy ha azt csináljuk, amire a kapitány és a stáb felkészített minket, akkor meglepetést tudunk okozni. Nagyon fontos lenne a jó rajt, az ugyanis önbizalmat adna a folytatásra" - fűzte hozzá a középpályás.

Agresszív ellenfélre számítanak a szlovákok

Pavel Hapal, a szlovák válogatott szövetségi kapitánya hangsúlyozta, minden rendben zajlott a felkészülés során, a játékosok egészségesek, mindenki bevethető.

Az összecsapással kapcsolatban elmondta, agresszív magyar válogatottra számít, s akkor sem lepődne meg, ha a vendégek már az ő térfelükön megpróbálnának zavart kelteni. Hozzátette, a mai futballban már rengeteg információ áll rendelkezésükre, ezért nem kért segítséget Marco Rossi korábbi dunaszerdahelyi játékosaitól, vagy magyarországi kapcsolataitól.

A tavaly októberben kinevezett szakvezető kitért arra, hogy elődje, Jan Kozak azt követően mondott le posztjáról, hogy néhány futballista a Csehországtól elszenvedett vereséget követően "éjszakázott". Pavel Hapal kijelentette, hasonló dolog nem ismétlődhet meg, mindenki a mérkőzésre összpontosít.

A szakember kijelentette, nagyjából kilencven százalékban sejti, mit fognak játszani majd a magyarok, ugyanakkor több lehetséges forgatókönyvre is felkészült.

A sajtótájékoztatón a játékosokat a 110-szeres válogatott Marek Hamsík képviselte, ő Martin Skrteltől örökölte meg a csapatkapitányi karszalagot. Elmondta, nem érez magán extra nyomást, hiszen volt már hasonló helyzetben. A magyarokról szólva csatlakozott a szövetségi kapitány véleményéhez, s megjegyezte, harcias ellenfélre számít.

Hamsík - aki 2008-ban egy limasszoli barátságos mérkőzésen (1-1) már találkozott a magyarokkal - a magyar-szlovák rivalizálásról azt mondta,

véleménye szerint minden rendben lesz a lelátón,

a szlovák-cseh ellentéthez pedig nem hasonlítható ez a párharc.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Nagyszombatban 20.45-kor kezdődő összecsapásra eddig 14 600 jegyet adtak el.

Címlapról ajánljuk
Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap folytatott telefonbeszélgetése során egyetértettek abban, hogy a harcok végleges leállítása érdekében Kijevnek politikai döntést kell hoznia a Donyec-medencéről - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×