Infostart.hu
eur:
365.83
usd:
321.2
bux:
152183.7
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Rasmus Kristensen, az Ajax (b) és Gareth Bale, a Real Madrid játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligájának nyolcaddöntőjében játszott első mérkőzésen az amszterdami Johan Cruyff Arénában 2019. február 13-án.
Nyitókép: MTI/EPA/ANP/Olaf Kraak

Történelmi csoda kell a meglepetéshez

Aligha számíthatunk ma a BL-történelem legnagyobb fordításaival vetekedő csodára, de érdekesnek ígérkezik a nyolcaddöntő-visszavágók első napja. A Borussia Dortmund a Tottenhamet, a címvédő Real Madrid az Ajaxot fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

A Real Madrid 2-1-re megnyerte Amszterdamban az első mérkőzést, s történetében még soha nem esett ki az egyenes kieséses szakaszban, ha az első, idegenbeli mérkőzésen győzni tudott. Most sem valószínű, pedig az Ajax az utóbbi hetekben jó formában van és a bajnoki találkozója halasztásával „rápihent” a mérkőzésre.

Santiago Hernán Solari együttese a legutóbbi három hazai mérkőzését elveszítette, de kétszer a Barcelona volt az ellenfél. A BL-ben a legutóbbi nyolc alkalommal mindig eljutott legalább az elődöntőbe, sőt, legutóbb 2014–2015-ben, a Juventus elleni elődöntőben esett ki, azóta minden sorozatot megnyert. Más kérdés, hogy a jelek szerint ez már nem ugyanaz a csapat, mint amelyik tavaly tavasszal nyert, s nem csak azért, amit Luka Modrić is hangoztatott legutóbb:

„Cristiano Ronaldót nem tudjuk pótolni.”

A még a klub mezét viselő régi kulcsemberek sincsenek jó formában, Benzema, Bale, Casemiro és Kroos szinte csak bírálatot kap, Marcelo és Isco kiszorult a kezdő tizenegyből, Sergio Ramos pedig ezúttal eltiltott, egyébként ő sincsen bombaformában. A hírek szerint két változás biztosan lesz a szombati El Clásicóhoz képest: Bale helyett Lucas Vázquez kezd majd, az eltiltott csapatkapitányt pedig Nacho pótolja.

A Tottenham 3-0-ra megnyerte az első mérkőzést a Borussia Dortmund ellen, nagyon sokat ér a hajrában szerzett két gól. Ilyen hátrányból a BL történetében csak egyetlen csapat, a Barcelona tudott fordítani, a PSG elleni nevezetes találkozón. Akadt még két példa arra, hogy egy csapat ledolgozott háromgólos hátrányt, de mindkettőnél szerzett gólt az első meccsen, így, mint például az AS Romának tavaly a katalánok ellen, elég volt 3-0 a továbbjutáshoz. Most a Dortmund azzal csak a hosszabbítást harcolná ki. (Amit most látatlanban aláírna mindenki a Borussiánál.)

Egyik csapat sincsen jó formában, a németek eltékozolták pontelőnyüket a Bayern Münchennel szemben a Bundesligában. Így aztán túlzott pesszimizmusra utal Mauricio Pochettino az angol FA-vel, illetve a Premier League-gel szembeni kirohanása. Nehezményezte, hogy a szervezet

nem segíti az angol klubok európai kupaszereplését, nem rugalmas a meccsnapok változtatásában,

így a Dortmund, amely már pénteken túlesett a bajnokiján, egy nappal többet pihenhetett a Spurs tagjainál. Változás az első meccshez képest, hogy Harry Kane játszhat a londoni csapatban – a vb-gólkirály eddig három mérkőzésen három gólt szerzett a Borussia Dortmund ellen.

Mindkét mérkőzés 21 órakor kezdődik, a madridit az M4, a dortmundit a Spíler2 közvetíti.

Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Kéthavi csúcson a dollár, nyomás alatt maradhat a forint

Kéthavi csúcson a dollár, nyomás alatt maradhat a forint

A dollár kéthavi csúcsa közelében kezdi a csütörtöki kereskedést, az amerikai kötvényhozamok többéves rekordokat döntögetnek, a piac egyre több esélyt ad a Federal Reserve újabb kamatemelésére. A geopolitikai kockázatok sem tűntek el, bár a Brent a szerdai közel 4 százalékos ugrás után csütörtök reggel valamelyest korrigál, továbbra is 102 dollár körül jár. A forint számára ma is elsősorban a dollár, az amerikai hozamok és a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozások jelenthetik a legfontosabb külső mozgatórugókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×