Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
A K1 női felnőtt 200 méter győztes Douchev Janics Natasa a célba érkezést követően örül a szegedi Gróf Széchenyi István Evezős és Kajak-kenu pályán rendezett olimpiai válogatón.
Nyitókép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Teljesen átszabták az olimpiai járadékrendszert

Az edzők örülhetnek a legjobban, de az aranyéremről többször is kevéssel lemaradók számára igen pozitív a változás.

Egy januári törvénymódosítás következtében idéntől többen kaphatnak olimpiai járadékot - mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a kormany.hu oldalon szombaton megjelent videóban.

A magyar gazdaság növekedésének köszönhetően még nagyobb anyagi megbecsülésben részesülnek az olimpiai és paralimpiai helyezettek, valamint az őket felkészítő szakemberek - hangsúlyozta.

A törvénymódosítással "anyagilag is még jobban becsüljük azokat, akikre mindannyian büszkék vagyunk". Hozzátette, hogy a juttatás az olimpiai bajnokok és érmesek mellett felkészítőikre is kiterjed.

Nagy Tímea olimpiai bajnok vívó kiemelte: az a nagyon fontos ebben a törvénymódosításban, hogy nemcsak a bajnokokat, hanem az érmeseket is ugyanúgy megjutalmazzák. Példaként említette, hogy

ha valaki két bronzérmet szerez, "az fölér most már egy aranyéremmel".

Kenéz György olimpiai bajnok vízilabdázó szerint "ez egy nagyon nagy megbecsülés".

Vári Attila olimpiai bajnok vízilabdázó szerint "2010 óta a magyar történelem egyik legnagyobb sporttámogatási rendszerét kaptuk meg". Kiemelte: ezzel egy olyan biztonságot adtak nekik, amellyel a jövő nemzedékét föl tudják nevelni. "Mi azon leszünk, hogy szolgáljuk a magyar sportot" - tette hozzá.

Becsey János paralimpiai bajnok úszó a videóban arra hívta fel a figyelmet, hogy a módosítás eredményeként a parasportolók esetében is szélesebb kör kaphatja meg a járadékot. "Ez mindenkinek alapjaiban változtatja meg az életét" - hangsúlyozta.

A törvénymódosítás eredményeként emelkedett az olimpiai második és harmadik helyezést elért érmesek járadéka:

a második helyezett az első helyezett járadékának hetven, a harmadik helyezett pedig az ötven százalékénak megfelelő összeget kapja. Korábban hatvan és negyven százalék volt ez az arány.

Emellett az érmesek valamennyi helyezésük után jogosultak a helyezés után járó teljes összegre.

Emelkedett az edzői járadék, januártól az érmesek járadékával megegyező összeg,

míg korábban annak a fele volt. Labdajátékcsapatoknál és egyéni sportágakban a szövetségi kapitány szintén százszázalékos járadékra jogosult.

Januártól jogosulttá váltak az olimpiai járadékra az 1955-től kezdődően paralimpián vagy 1984-től siketlimpián indult érmesek is.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×