Infostart.hu
eur:
375.56
usd:
318.11
bux:
127542.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Magatartási kódexet dolgoz ki az úszószövetség

Gyerekvédelmi programot indított a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) – írja a hvg.hu.

A szövetség még Gyárfás Tamás vezetése alatt tett lépéseket a zaklatási botrányok után, akkor Herczog Mária szociológus dolgozott ki ajánlásokat. Később ezek nem valósultak meg, ám Wladár Sándor elnökké választása után a MÚSZ úgy döntött, új fejezetet kezd.

A szövetség honlapján már látható a gyermekvédelmi program aloldala, amely beépítette a Herczog-féle ajánlásokat is.

A program kidolgozott három magatartási kódexet: a sportolóknak, a szülőknek és az edzőknek, és ezek betartására is feláll egy apparátus.

A hvg.hu azt írja, létrejön egy Gyerekvédelmi Testület is, amely kidolgozza és továbbgondolja a gyerekvédelmi programot, megpróbál utánajárni egy-egy esetnek, illetve döntéselőkészítő beszámolót is készít a MÚSZ fegyelmi bizottsága részére. Ebben a testületben Danks Emese, a program kidolgozója és vezetője, az UNICEF korábbi magyarországi vezetője és Törös Károly sportszakmai szakértő a két tag, de vannak külsős szakértői is: Gyömbér Noémi sportpszichológus, Gábor Anna szülő, Tausz Katalin szociológus és Fábry György jogász, azért, hogy ne csak a MÚSZ részéről legyenek képviseltetve.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Az olyan befolyásoló körülmények, mint az időjárás alakulása vagy az energetikai infrastruktúra állapota, egyre inkább a béke, a kompromisszum irányába terelheti az ukránokat, Oroszország szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt hoz a novemberi, amerikai félidős kongresszusi választás – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×