Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Kettős győzelemmel négyes döntőben a címvédő Győr

A címvédő Győri Audi ETO KC kettős győzelemmel jutott a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe, miután az idegenbeli 26-20-as sikert követően a negyeddöntő szombati, hazai visszavágóján 30-28-ra legyőzte a montenegrói Buducnost Podgoricát.

A Final Four sorsolását kedden rendezik a magyar fővárosban, a tornára pedig május 12-én és 13-án kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában.

A győriek a múlt szombaton kiharcolt hatgólos előny tudatában magabiztosan kezdhették a második mérkőzést, amelynek annak ellenére is az ETO volt az esélyese, hogy Tomori Zsuzsanna, a norvég Nora Mörk és a holland Cornelia Nycke Groot is hiányzott sérülés miatt. A norvég Stine Oftedal felgyógyult ugyan, de nem kockáztatták játékát.

Óriási iramban kezdődött a meccs, eleinte szinte minden támadásból gól esett, a védelmek csak lassan ébredeztek. A 10. percben 6-4-re, majd kisvártatva 8-6-ra vezetett az ETO, ám sorozatban négyszer volt eredményes a lelkesen küzdő Podgorica, így Ambros Martín vezetőedző kénytelen volt időt kérni. A 20. percben már három góllal volt jobb a Buducnost, azaz összesítésben félig ledolgozta hátrányát.

Végül a nyolcperces hazai gólcsendet Görbicz Anita törte meg, aki negyedik hétméteresét értékesítette. Az egyenlítés sem késett sokáig (11-11), majd mindkét oldalról egy-egy játékost kiállítottak, s a létszámhátrányos játékban, a 26. percben a Győr visszavette a vezetést (13-12). A montenegróiak is magukhoz tértek azonban, és fordítottak, végül Görbicz időn túli hétméteresével lett 15-15 a félidő állása.

A fordulást követően kapust cserélt az ETO, Kari Aalvik Grimsbőt Kiss Éva váltotta. Továbbra is fej-fej mellett haladt a két együttes, a podgoricaiak csak rövid ideig tudtak vezetni hol egy, hol két góllal. Az idő múlásával a magyar bajnok továbbjutását már nem fenyegette veszély. Görbicz még emberhátrányban is eredményes volt, igaz, később - hat sikeres kísérlet után - kihagyott egy büntetőt. Az utolsó negyedóra 23-21-es győri előnyről indult, és utolsó tartalékait próbálta mozgósítani a Buducnost, ám hiába. A hazaiak összesítésben őrizték előnyüket, és végül ezt az ütközetet is megnyerték.

Női Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:

Győri Audi ETO KC-Buducnost Podgorica (montenegrói) 30-28 (15-15)

Gólszerzők: Görbicz 11, Hansen, Amorim 4-4, Broch, González 3-3, Bódi, Puhalák 2-2, Fodor 1, illetve Raicevic 9, Brnovic 6, Ujkic, Konatar, Jaukovic 3-3, Pavicevic 2, Pletikosic, Laslo 1-1

Továbbjutott: a Győr kettős győzelemmel, 56-48-as összesítéssel

Korábban:

Rosztov-Don (orosz) - FTC-Rail Cargo Hungaria 32-22 (20-12)

Tj.: a Rosztov-Don, kettős győzelemmel, 63-51-es összesítéssel

Vardar Szkopje (macedón)-Midtjylland (dán) 32-25 (17-12)

Tj.: a Vardar kettős győzelemmel, 56-48-as összesítéssel

Vasárnap:

Metz HB (francia)-CSM Bucuresti (román) 17.00 (az első mérkőzésen: 34-21)

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×