Infostart.hu
eur:
381.07
usd:
322.75
bux:
128491.43
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Bogdán Ádám, az Észak-Írország elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagja a csapat edzésén Telkiben 2014. szeptember 2-án. Az északírek elleni találkozó szeptember 7-én este 18 órakor kezdődik Budapesten, a Groupama Arénában.
Nyitókép: Illyés Tibor

Bogdán Ádám: közel a visszatérés

Bogdán Ádám a Bajnokok Ligája-elődöntős Liverpool kapusa jelenleg is, csak 2016 novembere óta a sérüléséből gyógyul, és abban reménykedik, hogy hamarosan visszatérhet.

Bogdán Ádám 2016 novemberében sérült meg súlyosan, a Wigan Athletic kölcsönjátékosaként a Barnsley elleni másodosztályú bajnoki mérkőzésen szakadt el térdében a keresztszalag. Azóta visszatért a Liverpoolhoz, amelynek 2015 óra játékosa, és készül a visszatérésre.

"Egy sportoló számára szakmai szempontból az a legnehezebb, ha a regenerációval kell foglalkoznia és nem azzal, amihez a legjobban ért, de ez is az élsport része, ezt is tudni kell profin kezelni. Nem állítom, hogy könnyű volt, azonban ezen is csak úgy lehetséges túljutni, ha előre tekint az ember" - mondta Bogdán Ádám. A 20-szoros válogatott kapus beszélt arról is, hogy az aprólékosan megtervezett felépülés is hasonlóképpen összetett, mint egy szokásos edzésprogram, csak pszichésen nehezebb, hogy nem védhet. Szerencsére most már közel teljes értékű edzésmunkát végezhet.

A téli átigazolási szezonban szeretett volna elszerződni valahová ismét kölcsönben, hogy formába lendüljön, de végül maradt a Liverpool állományában.

"Minden rosszban van valami jó, így legalább biztosan nem sietem el a visszatérést. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, de minél előbb szeretnék visszatérni a pályára" - mondta Bogdán Ádám.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
Tépni kezdték a dollárt - Így reagál a forint

Tépni kezdték a dollárt - Így reagál a forint

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A dollár körüli bizalom megingása miatt többéves mélypontra gyengült az amerikai fizetőeszköz az euróval és a forinttal szemben is, bár a hét második felében Kevin Warsh Fed-elnöki jelölése és az ezzel járó spekulációk erősödő pályára állították a dollárt. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ez alól pedig a mai nap sem jelent kivételt. A magyar deviza erősen kezdte a napot az euróval és a dollárral szemben is, de nap közben megtorpant a magyar deviza menetelése.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×