Infostart.hu
eur:
379.34
usd:
321.56
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd

Hosszú Katinkának jót tehet a kihagyás

Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya szerint Milák Kristóf esélyes arra, hogy idén világcsúcsot ússzon.

A sportvezető a DIGI Sport csütörtöki Reggeli Start című műsorában azt mondta: amilyen eredményt Milák például a tavalyi budapesti világbajnokságon 100 méter pillangón úszott, és amilyen állóképességi mutatói vannak,

nem lenne meglepve, ha idén megdöntené Michael Phelps 200 pillangós világcsúcsát.

Sós emlékeztetett arra, hogy a Duna Arénában megrendezett vb-n 100 pillangón ezüstérmet nyert 18 éves versenyző akkor 200-on el sem tudott indulni, mert olyan erős volt a hazai mezőny.

A szövetségi kapitány a jövő heti debreceni országos úszó bajnokság kapcsán kifejtette: az idei Európa-bajnokságra számonként négy versenyzőt nevezhet, és több olyan versenyszám is van, ahol ennél több magyar úszó esélyes arra, hogy a kontinensbajnokságon az első hatba kerüljön. Sós konkrétan a férfi 200 méter pillangót és a 400 méter vegyest említette, majd hozzátette: még annak is karriermeghatározó tétje van, hogy ki lesz az ötödik 100 méter férfi gyorson, hiszen akinek az sikerül, tartalék lehet a budapesti vb-n bronzérmes férfi 4x100-as gyorsváltóban.

"Márpedig ha valamelyik nagyágyút pihentetni fogom a délelőtti előfutam során, és őt állítom be, majd a váltó később esetleg aranyérmet nyer, akkor az ötödik helyezett is ugyanúgy Európa-bajnoknak mondhatja magát, mint a többiek" - magyarázta Sós Csaba.

A szövetségi kapitány beszélt a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkáról is - akinek szerinte akár kifejezetten jót is tehet a kihagyás, hiszen hat év óta gyakorlatilag egy napot sem pihent -, illetve a versenyző és férje, Shane Tusup közötti kapcsolatról.

"Nincs végleges döntés arról, hogy a kettejük közti edző-versenyzői kapcsolat véglegesen megszakadt volna, szakemberként pedig óhajtom is, hogy ez rendeződjön"

- fogalmazott Sós Csaba, aki úgy érzi, a korábbi eredmények bizonyították, hogy Hosszú és Tusup szakmailag jól együtt tudnak működni - függetlenül a magánéletüktől, amelyhez szerinte senkinek, így neki sincs semmi köze.

Címlapról ajánljuk
Havasi Katalin: a tévhitek gyorsan terjednek, az oltásellenesek másokat is veszélyeztetnek

Havasi Katalin: a tévhitek gyorsan terjednek, az oltásellenesek másokat is veszélyeztetnek

A védőoltásoknak köszönhetően a kisgyermekek komoly védettséget kapnak ma már kevésbé elterjedt betegségekkel szemben – hangsúlyozta Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete tanácsadó elnöke. Hozzátette: az alacsonya rizikójú mellékhatások mellett beadott oltásoknak köszönhető nyájimmunitás eredményeként a nem oltható gyermekek mellett az idősebb korosztály tagjai is védettséget kaphatnak.

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×