Infostart.hu
eur:
379.33
usd:
321.88
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Változás a Forma-1-ben: erről tudnia kell, mielőtt TV elé ül

Változás a Forma-1-ben: erről tudnia kell, mielőtt TV elé ül

Az eddigiekhez képest később kezdődik a legtöbb futam az idei Forma-1-es világbajnoki sorozatban.

Az európai versenyek - köztük július 29-én a Magyar Nagydíj - helyi idő szerint két kivétellel 15.10 órakor kezdődnek. Az egyik kivétel a franciaországi (16.10), a másik a nagy-britanniai (14.10) futam lesz.

"Néhány műsorszolgáltató pontban órakor kapcsolódott be a közvetítésbe, így viszont lemaradtak a rajt előtti percekről, amelyekben mindig sok a feszültség és az érzelem" - indokolta közleményében a versenysorozat azt, hogy a rajtra idén mindig egész óra után tíz perccel kerül sor.

Hozzátették: a későbbi kezdéssel reményeik szerint több tévénézőt érnek majd el, akik a plusz tízperces ráhagyással az eddigieknél közelebb kerülhetnek a csapatokhoz és a pilótákhoz. Ennek köszönhetően aztán még inkább átélhetik azt az élményt, amikor kialszanak a rajtot jelző piros lámpák.

Ugyanakkor elárulták azt is, hogy tekintettel voltak más nagy idei sportesemények - például az oroszországi labdarúgó-világbajnokság - kezdési időpontjaira, és reményeik szerint a futam során készített, már naplementés hátterű képekkel újabb szponzorokat tudnak megnyerni.

Az idei évad március 25-én kezdődik Melbourne-ben.

A 2018-as Forma-1-es futamok kezdési időpontja közép-európai idő szerint:

  • március 25., Ausztrál Nagydíj, Melbourne, 7.10 óra
  • április 8., Bahreini Nagydíj, Szahír, 17.10
  • április 15., Kínai Nagydíj, Sanghaj, 8.10
  • április 29., Azeri Nagydíj, Baku, 14.10
  • május 13., Spanyol Nagydíj, Barcelona, 15.10
  • május 27., Monacói Nagydíj, Monte-Carlo, 15.10
  • június 10., Kanadai Nagydíj, Montreal, 20.10
  • június 24., Francia Nagydíj, Le Castellet, 16.10
  • július 1., Osztrák Nagydíj, Spielberg, 15.10
  • július 8., Brit Nagydíj, Silverstone, 15.10
  • július 22., Német Nagydíj, Hockenheim, 15.10
  • július 29., Magyar Nagydíj, Mogyoród (Hungaroring), 15.10
  • augusztus 26., Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps, 15.10
  • szeptember 2., Olasz Nagydíj, Monza, 15.10
  • szeptember 16., Szingapúri Nagydíj, Szingapúr, 14.10
  • szeptember 30., Orosz Nagydíj, Szocsi, 15.10
  • október 7., Japán Nagydíj, Szuzuka, 7.10
  • október 21., Egyesült Államok Nagydíja, Austin, 20.10
  • október 28., Mexikói Nagydíj, Mexikóváros, 20.10
  • november 11., Brazil Nagydíj, Sao Paulo, 18.10
  • november 25., Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi, 14.10
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×