Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.02
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Távozik a kajak-kenusok kapitánya, megvan az utód is

Az egy év után saját kérésére távozó Dónusz Éva helyett a több ifjúsági világbajnokot kinevelő Makrai Csaba lesz az utánpótlás szövetségi kapitány - döntött a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége.

Az olimpiai bajnok kajakos nem szakad el a sportágtól, továbbra is részt vesz az MKKSZ utánpótlásprogramjaiban - közölte a szövetség.

Dónusz Éva a hétvégén arról tájékoztatta az MKKSZ vezetését, hogy úgy érzi, nem tud maradéktalanul megfelelni a saját maga által támasztott elvárásoknak sem a munkájában, sem családanyaként, a magánéletében, ezért kérte, hogy mentsék fel mint szövetségi kapitányt.

"Éva révén a kajak-kenu utánpótlása egy fantasztikus személyiséget kapott az elmúlt egy évben - mondta Doma Gergő szakmai igazgató. - Amellett, hogy sok gyereknek második anyukája volt, komoly szakmai koncepció és elképzelés is volt a fejében. Sokat veszítettünk azzal, hogy nem tudja már betölteni a posztot, de természetesen elfogadjuk a döntését."

Makrai Csaba, az új utánpótlás szövetségi kapitány versenyzőként sokszoros magyar bajnok, maratoni világbajnoki ötödik és többszörös világkupagyőztes volt. A korábbi váci kajakos edzőként az Atomerőműnél, majd Gödön dolgozott, legutóbb pedig az MTK edzői csapatát erősítette, onnan érkezik a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez. A megbízatása február 1-jétől szeptember 30-ig szól.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×