Infostart.hu
eur:
379.56
usd:
321.95
bux:
126912.14
2026. február 23. hétfő Alfréd
Babosék a világbajnokság elődöntőjébe jutottak

Babosék a világbajnokság elődöntőjébe jutottak

Babos Tímea és Andrea Hlavackova bejutott az elődöntőbe a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyében.

A harmadik helyen kiemelt magyar, cseh kettős a csütörtöki negyeddöntőben az Andreja Klepac, María José Martínez Sánchez szlovén, spanyol duóval találkozott, és remek játékkal 43 perc alatt hozta az első szettet.

A folytatásban Babosék brékelőnybe kerültek, amelyet rögtön le is adtak, majd 3:2-nél - főként Klepac rontásainak köszönhetően - ismét elvették az ellenfél adogatását. A magyar játékos 5:3-nál nem tudta kiszerválni a mérkőzést, ám utána Martínez Sánchez is megingott, így 1 óra 22 perc elteltével Babosék ünnepelhettek.

"Harmadszor vagyok Szingapúrban, nagyszerű a hangulat, örülök, hogy itt lehetek" - mondta a pályán adott nyilatkozatában Babos, hozzátéve, igyekezett az egész meccsen agresszíven játszani, és bár a végén megremegett a keze az adogatójátékban, Hlavackovával megoldották a feladatot.

A magyar, cseh kettős - amely idén négy tornát nyert - a szombati elődöntőben a világelső Martina Hingis, Csan Jung-jan svájci, tajvani vagy a hatodikként rangsorolt Anna-Lena Grönefeld, Kveta Peschke német, cseh párossal találkozik. Ez utóbbi negyeddöntő 15 órakor kezdődik.

Babosnak 2015-ben egy győzelem és két vereség volt a mérlege a vb-csoportkörben a francia Kristina Mladenovic oldalán, míg tavaly a negyeddöntőben búcsúzott a kazah Jaroszlava Svedovával. Idén újra egyenes kieséses rendszerben bonyolítják le a párosversenyt Szingapúrban.

Később honlapján Babos kiemelte, hogy azért is örül a saját teljesítményének, mert az elmúlt napokban sokat gyakorolt.

"Rengeteget foglalkoztunk a röptejátékommal és egyre jobban megy. Remélhetőleg még két mérkőzésünk van hátra, szóval hajrá! Pénteken szünnapunk lesz, de lesz edzésem, gyakorlom tovább a pároshoz szükséges elemeket, így a röptét is" - jelentette ki a 24 éves teniszező.

Ami a múltat illeti, Temesvári Andrea 1984-ben és 1985-ben egyesben, míg Babos 2015-ben és tavaly párosban játszhatott a négy közé jutásért a WTA-világbajnokságon. Ez egyiküknek sem sikerült, ami azt jelenti, hogy Babos az első magyar a vb elődöntőjében.

Eredmény:

páros negyeddöntő:

Babos Tímea, Andrea Hlavackova (magyar, cseh, 3.)-Andreja Klepac, María José Martínez Sánchez (szlovén, spanyol, 7.) 6:3, 6:4

Címlapról ajánljuk
Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Újraválasztották a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU élére Friedrich Merz kancellárt a párt hétvégi kongresszusán. Merz eddig gyakorlatilag minden ígéretét megszegte, és továbbra is a szociáldemokraták „foglya”, így a helyzete érdemben nem erősödött – mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója.

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×