Infostart.hu
eur:
375.27
usd:
317.84
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza

Storck szerződést bontott

Bernd Storck és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közös megegyezéssel szerződést bontott, így a német szakember a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott.

Sipos Jenő szóvivő közölte, az elnökség kedden felkérte Csányi Sándor elnököt, hogy tárgyaljon a szövetségi kapitányi jelöltekkel. Hozzátette, az is elképzelhető, hogy a magyar válogatottat a novemberi két barátságos mérkőzésen ideiglenes szakvezető irányítja Luxemburgban, majd hazai pályán a vb-résztvevő Costa Rica ellen.

Storckot 2015 márciusában nevezték ki sportigazgatónak, majd júliusban szövetségi kapitánynak. Irányításával a válogatott nyolc győzelem mellett hétszer döntetlent ért el és tízszer kikapott, kijutott a tavalyi Európa-bajnokságra, ahol nyolcaddöntőbe jutott, de a vb-selejtezőkön a vártnál gyengébben szerepelt.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×