A Duna közepén vízilabdáztak Budapesten
Szombaton másodszor rendeznek Duna-átúszást Budapesten, és meglepő módon népszerűsítik az eseményt: a folyó közepén vízilabdázott Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok és négy csapattársa, majd átúszta velük együtt a Dunát Verrasztó Dávid vb-ezüstérmes vegyes úszó is.
Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére
Sorra dönti a csúcsokat a forint
Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében kezdte a szerdai napot a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában. A lendület egyelőre megvan: délelőtt már 2023 novembere óta nem látott csúcsra erősödött a magyar deviza.
Most érkezett: rengeteg irat hiányzik az Epstein-aktákból, a Trump-ra nézve terhelőket is eltüntették
Több Epstein-áldozat is panaszt tett, mivel hiába keresték saját vallomásaikat a minisztérium honlapján.
Trump's theatrical State of the Union address offers little hint of any change in course
The BBC's Anthony Zurcher says the US president appealed to his base and taunted his opponents in a marathon speech.





