Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Nem jutott be a döntőbe az 500 méteres kajaknégyes

A magyar férfi kajaknégyes nagy meglepetésre nem jutott be a döntőbe 500 méteren a csehországi Racicében zajló kajak-kenu világbajnokságon. A többi négy magyar egység sikerrel teljesítette szombat délutáni pályáját, s ez azt jelenti, hogy a zárónapi 16 döntő közül 14-ben lesz magyar hajó.

A nap legtöbb középfutamában az első három hely ért finálét, ez alól csak a férfi K-1 200 méter volt kivétel, itt a biztos továbbjutáshoz az első kettő között kellett zárni.

A legrövidebb távon három egyes versenyzőért szoríthattak a magyarok: Lucz Dóra és Horváth Bence kajakban, Devecseriné Takács Kincső kenuban próbált bekerülni a legjobb kilenc közé.

A friss Európa-bajnok Lucz semmit nem bízott a véletlenre, szinte kilőtt a rajtból, s a jó utazótempó után a végén még maradt ereje az indításra is, így futamgyőzelemmel lépett tovább a döntőbe. A plovdivi kontinensviadalon második Horváth is nagyszerűen rajtolt, és 150 méternél elképesztő, egyhajós előnnyel vezetett. A 25 éves győri kajakosnak ezek után az is belefért, hogy az utolsó 50 méteren már csak félgőzzel lapátoljon, ellenfelei így sem tudták utolérni. Jól teljesített klubtársa, Takács Kincső is - aki ugyancsak ezüstérmes lett az Eb-n -, csak a délelőtt párosban aranyérmes kanadai Laurence Vincent-Lapointe-tól kapott ki, de a továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben.

A délelőtt 500-on hetedik Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu kettes remekül osztotta be az erejét az 1000 méter második középfutamában. Sokáig a mezőnyben lapátoltak, a hajrához közeledve aztán feljöttek a 3-4. helyre, s a végén még tudtak sebességet váltani, így megcsípték a harmadik, még továbbjutást érő helyet.

Az egyetlen magyar érdekeltségű 500 méteres középfutamban, a férfi kajaknégyesek versenyében jól kezdett a friss Európa-bajnok magyar egység - a délelőtt párosban ezüstérmes Nádas Bence és Tótka Sándor, valamint Molnár Péter és Mozgi Milán -, de a hajrát nem bírta úgy, mint a riválisok, így ötödik helyével - kellemetlen meglepetésre - lemaradt a továbbjutásról.

A többi magyar egység már a péntek délelőtti előfutamból továbbjutott a döntőbe, illetve finalista a férfi 1000 méteres kenunégyes is - Vasbányai Henrik, Kiss Tamás, Sarudi Pál és Varga Dávid -, miután ebben a számban éppen kilenc hajó nevezett.

A szombati 11 után a vb zárónapján 16 döntőt rendeznek a Labe Arénában, ezek közül csak férfi K-1 és K-4 500 méteren nem lesz magyar hajó. Az M4 Sport a délelőtti programról élőben közvetít.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút!” – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik a Béketanács ülésére.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×