Infostart.hu
eur:
379.29
usd:
321.41
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
NOB-támogatás lehet az olimpia ára

NOB-támogatás lehet az olimpia ára

Los Angeles polgármestere, Eric Garcetti úgy véli, hogy még ezen a héten megegyeznek Párizzsal a 2024-es, illetve a 2028-as nyári olimpia rendezéséről.

"Nagyon jól haladnak a tárgyalások. Közel vagyunk, nagyon közel a megállapodáshoz" - mondta a kaliforniai város vezetője.

Hozzátette: Los Angeles kész arra, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén átengedje a francia fővárosnak a 2024-es rendezést, s maga 2028-ban legyen házigazda.

Az amerikai metropolisz például az utánpótlás-program támogatását kéri a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB).

A NOB július 11-én döntött arról, hogy szeptember 13-án a 2024-es mellett a 2028-as nyári játékok rendezőjét is bejelenti. Ennek ugyanakkor előfeltétele, hogy a három fél - a két város és a NOB - megegyezzen, s ezt a megállapodást hagyhatja majd jóvá Limában a NOB tagsága.

A NOB történetében másodszor fordulhat elő, hogy egyszerre két házigazdát jelentenek be: 1921 júniusában Párizs az 1924-es, Amszterdam pedig az 1928-as olimpiát kapta meg.

A francia főváros 1900-ban és 1924-ben volt házigazda, viszont sikertelenül kandidált az 1992-es, a 2008-as és a 2012-es játékokra. Los Angeles 1932-ben már rendezett ötkarikás játékokat. Az Egyesült Államokban legutóbb - Atlantában - 1996-ban volt nyári olimpia, New York és Chicago viszont eredménytelenül pályázott a 2012-es és a 2016-os rendezésre.

Párizs már korábban jelezte, hogy csak a 2024-es olimpia érdekli, míg Los Angeles nyitott volt a 2028-as rendezésre is.

A 2024-es játékokra Boston, Hamburg, Róma és Budapest is jelentkezett, de mind a négy város visszalépett a pályázattól.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Ma este az aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott a madeirai Európa-bajnokságon, az ellenfél Hollandia lesz. A Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta: nem érdemes kiindulni az ellenük vívott, múlt heti középdöntős mérkőzésből, mert mindkét csapat szerényen és sok hibával játszott. Azt gondolja, a mieink legjobbjai pontosan tudják, mit kell tenniük a kulcspillanatokban azért, hogy a végén győzelmet ünnepelhessenek.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×