Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma

Megvan a negyedik magyar arany a Világjátékokon

Vasárnap is született magyar aranyérem a Wroclawban zajló Világjátékokon, melyen a vitorlázó műrepülő Tóth Ferenc diadalmaskodott.

A Nemzeti Versenysport Szövetség tájékoztatása szerint az egyaránt hat-hat világbajnoki és Európa-bajnoki arannyal büszkélkedő Tóth esélyeshez méltón repült az egész viadalon, az utolsó versenyszám előtt már szinte behozhatatlan előnybe került, és első helyét a zárószámban sem veszélyeztette senki.

"A Világjátékokon megrendezett verseny komoly technikai repertoárt vonultatott fel, színvonalas világverseny volt" - nyilatkozta Tóth Ferenc, aki hétfőn már a világbajnokság helyszínére utazik, amelyet szintén Lengyelországban rendeznek.

A szám másik magyarja, Szilágyi János ötödik lett.

Vasárnap zárultak a szumósok küzdelmei. A sportág utolsó napján az open kategóriában Forgó Fruzsina, Sárkány Vivien és Makai Erika is egy-egy győzelmet aratott, majd kikapott és kiesett.

A magyar csapat három versenynap után négy arannyal, három ezüsttel és négy bronzéremmel a hatodik helyen áll az éremtáblázaton.

A nem olimpiai sportágak jövő vasárnapig tartó seregszemléjén 100 ország közel 4000 sportolója vesz részt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×