Infostart.hu
eur:
375.86
usd:
318.53
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Megszakadt a Honvéd nagy sorozata, százszázalékos maradt a Mezőkövesd

Az előző tizenegy hazai bajnoki mérkőzését kivétel nélkül megnyerő Bp. Honvéd 2-2-es döntetlent játszott az OTP bank Liga második fordulójában a DVTK ellen. A Mezőkövesd 0-2-ről fordítva nyert 3-2-re a Paks ellen.

A Honvéd–DVTK találkozót azért a Bozsik Stadionban játszották, mert a Diósgyőr a debreceni Campus Fesztivál miatt kénytelen volt felcserélni a pályaválasztói jogot a kispestiekkel, mivel ideiglenes otthonában ezúttal nem játszhatott. A két együttes egyaránt 2-0-s sikerrel rajtolt, így holtversenyben vezették a tabellát a forduló előtt.

Kiegyenlítetten kezdődött a találkozó, mindkét együttes előtt adódtak helyzetek. Vezetéshez a vendégek jutottak büntetőből, ráadásul a fővárosiak emberhátrányba kerültek. A fordulást követően azonban így is egyenlíteni tudtak, sőt, egy szabadrúgásból megfordították az állást. Már úgy tűnt, hogy begyűjtik a három pontot, ám az ötperces hosszabbítás utolsó másodperceiben Vela második góljával egyenlített a Diósgyőr.

Mezőkövesden a rekkenő hőségben a Paks kezdett aktívabban, de hamar visszaesett a színvonal és az iram is. Tujvelnek az első percben kellett egy nagyot védenie, ezt leszámítva a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. Az első félidő végén a hazaiak akarata érvényesült, amit egy kapufa jelzett, de gól a szünetig nem született.A folytatásban a Mezőkövesd lépett fel támadólag, de egy gyors paksi ellentámadás révén a vendégek szereztek vezetést, majd néhány perccel később megduplázták előnyüket. A hazaiaknak viszonylag hamar sikerült szépíteniük, ráadásul Kecskés második sárga lapja után emberhátrányba kerültek a paksiak, így a Mezőkövesd bátran rohamozhatott az egyenlítésért, amelyre nem is kellett sokat várni. A lendületben lévő Mezőkövesd kisvártatva büntetőből a vezetést is megszerezte, amire a paksiak csak kapufával tudtak válaszolni, így a hazaiak két forduló után százszázalékosak az NB I-ben.

Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK 2-2 (0-1)

Bozsik Stadion, 2500 néző, v.: Solymosi

Gólszerzők: Eppel (62.), Lanzafame (74.), illetve Vela (42., 95., az elsőt 11-esből)

Kiállítva: Nagy G. (40.)

Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 3-2 (0-0)

Mezőkövesd, 2356 néző, v.: Szabó Zs.

Gólszerzők: Veszelinovics (66.), Baracskai (70.), Strestík (77., 11-esből), illetve Szakály (56.), Lenzsér (60.)

Kiállítva: Kecskés (68.)

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×