Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Hosszú Katinka csatájába a Magyar Úszó Szövetség is beszáll

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA) szeretné elérni a világkupa-sorozat új szabályainak felülvizsgálatát.

A MÚSZ keddi közleményében jelezte, hogy a "nemzetközi szinten is nagy vihart kavart" döntéssel kapcsolatban azonnal kezdeményezte a szabályok átgondolását, s ebben "a MÚSZ a FINA magyar alelnökének (Gyárfás Tamás) megértő támogatását kérte".

"Tekintettel arra, hogy ezt a kezdeményezést a FINA elutasította, a MÚSZ Hosszú Katinka és a többi magyar úszó érdekében további lépéseket tesz a FINA budapesti kongresszusán, hogy a versenykorlátozó szabályokat az úszók érdekében megváltoztassák. Bienerth Gusztáv, a MÚSZ elnöke a vizes világbajnokság ideje alatt tárgyalásokat folytat a FINA, valamint a nemzetközi szövetségek vezetőivel is az ügyben." - áll a közleményben, amely szerint a "MÚSZ kiemelt feladatának tekinti a magyar úszók érdekeinek képviseletét".

A FINA május végén hozta nyilvánosságra a vk-t érintő módosításokat, amelyek egyik legfontosabb eleme, hogy egy versenyző egy viadalon legfeljebb négy egyéni számban indulhat. Korábban előfordult, hogy Hosszú Katinka - az elmúlt öt év összetett győztese - egy állomáson tíz vagy még több számban is résztvevő volt.

Hosszú kedden jelentette be, hogy 30 úszó, köztük 15 olimpiai bajnok részvételével megalakult a Profi Úszók Világszövetsége, a GAPS (Global Association of Professional Swimmers), amely a FINA minden fontos szakmai döntésében szeretne egyenrangú félként részt venni.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×