Infostart.hu
eur:
380.93
usd:
322.41
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Budapest újra pályázhat az olimpiára

A tervezett sportberuházásokat megvalósítják és Budapest újra pályázni fog olimpiarendezésre - jelentette ki Fürjes Balázs az olimpiai sportágakkal, hírekkel foglalkozó insidethegames portálnak nyilatkozva.

 A Budapest 2024 olimpiai projekt vezetője elmondta, hogy miután a hét év múlva esedékes játékokra vonatkozó pályázatot visszavonták, "a kormány megerősítette, hogy

minden tervezett versenyhelyszín elkészül".

"Ez azt jelenti, hogy a 2024-es pályázat

releváns lehet 2028-ra vagy 2032-re"

- tette hozzá az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos megemlítve még, hogy "Budapest mindenképpen pályázni fog még", mert "ez egy 120 éves álom".

Később az MTI-nek elküldött közleményben hangsúlyozta, "nincs napirenden a kérdés, hogy Budapest pályázzon a 2028-as vagy 2032-es nyári olimpiára, előkészítés sem zajlik ebben az ügyben". 

A tervezett beruházások között szerepel a Duna-partra megálmodott Olimpiai Stadion, amelyben a hazai atlétikai szövetség javaslatára 2023-ban világbajnokságot rendeznének. Ezzel összefüggésben Fürjes már folytatott is megbeszélést Sebastian Coe-val, a nemzetközi sportági szövetség elnökével (IAAF) az aarhusi SportAccord konferencián. Atlétikában - Coe kezdeményezésére - a közelmúltban eltörölték a hivatalos pályázati eljárást, helyette az IAAF előzetes egyeztetéseket követően bejelenti a rendezőt. Az idei atlétikai vb Londonban, a 2019-es Dohában, a 2021-es pedig az egyesült államokbeli Eugene-ben lesz.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×