Hosszú Katinka eltűnt egy sikátorban - fotó
Hosszú Katinka és férje lazít egyet Nizzában.
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő
Elképesztő videókBrutális jégeső és villámlás csapott le Miskolcra
búcsú az öreg fáktólLe kell tarolni a Városmajort
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?
A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, miután a Legfelsőbb Bíróság múlt heti döntése alapján érvénytelennek ítélte Donald Trump viszonossági vámjait, majd az elnök szintre rögtön új importvámokat jelentett be. Emellett a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, tegnap fordultak az amerikai tőzsdék, majd az ázsiai piacok is emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött, és az előjelek alapján Európában is jó hangulatban indulhat majd a kereskedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelent, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.
Veszélyes vegyületek szennyezik a Dunát a folyó menti gyáraknál: akár az ivóvízbe is bekerülhetnek
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vizsgálata aggasztó mennyiségű t PFAS-szennyezést mutatott ki a Duna vizében és üledékében.
Trump hails economy and threatens Iran in longest-ever State of the Union
The US president says he has overseen a "turnaround for the ages", as Democrats say his speech "offered no real solutions to our nation's pressing challenges".






