Infostart.hu
eur:
379.38
usd:
321.85
bux:
131132.43
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Nagyobb éremesőben bízik Kemény Dénes

Sok előrelépést történt a vízilabdában az elmúlt négy évben, és a cél, hogy stabilizáljuk, ami eddig is jól működött – mondta Kemény Dénes, a szövetség elnöke.

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöki posztján megerősített Kemény Dénes célja, hogy tovább stabilizálja azt, amit eddig is jól végeztek.

„Stabilizáljuk a TAO-pályázatok bírálati rendszerét, akár a pályázatok volumenét. A vízilabda a legmagasabban részesül ebből a lehetőségből egyesületre visszaosztva. Cél, hogy tovább biztosítsunk a válogatottnak minden feltételt a jó szerepléshez, és ennél a négy évnél nagyobb éremesőt szeretnék a ciklus végén” - fejtette ki.

Keményt Dénest a szombati közgyűlésen ellenszavazat nélkül választották újra. Mint monda, arra számított, hogy aki azt nézte, a sportág jellegével hogyan foglalkozott, az ismét bizalmat szavaz neki, de fel volt készülve arra, hogy lehetnek, akik az egyéni sérelmeket veszik figyelembe.

A szövetségi kapitányként háromszoros olimpiai bajnok beszélt arról is, hogy az első elnöki ciklusát 10-es skálán 7-esre értékeli.

„Sok előrelépés történt, de a legfontosabb a felnőtt válogatott szereplése, az pedig hullámzott, ezért nem mondok 8-as vagy 9-est. Nagyon fontos előrelépések történtek azokon területeken, melyeket az átlagszurkoló nem lát. A klubok és a válogatott szereplésére az elnökségnek és elnöknek relatíve kisebb a ráhatása. Ehhez a feltételeket tudja megteremteni, de az abban szereplők hozzák az eredményt” - mondta az InfoRádió Pólópercek című magazinműsorának.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×