Infostart.hu
eur:
379.83
usd:
322.53
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

56-os emléktúra indul Pannonhalmától a budai Várig

A Testnevelési Egyetem szervezésében kedden Pannonhalmától a budai Várig, valamint Rómától Capestranóig tartó túra indul, amelyen 1956 emléke előtt tisztelegve az intézmény hallgatói és az út által érintett települések lakosai vesznek részt - közölték a szervezők.

A túrázókat vasárnap Ferenc pápa köszöntötte a vatikáni Szent Péter téren, majd hétfőn a Római Magyar Akadémián sporttörténeti konferenciát szerveztek a nagykövetséggel és a Foro Italico sportegyetemmel együttműködve.

A keddi túraindítás előtt misét tartanak a vatikáni Magyar Kápolnában, Pannonhalmán pedig a Bencés Főapátságban. A magyarországi emlékút a Bencés Főapátságból indul Mihályi Géza olaszországi emigráns, egykori bencés diák tiszteletére.

A túra teljes távját - Magyarországon 260, Olaszországban 220 kilométert - a Testnevelési Egyetem pályázat útján kiválasztott hallgatói váltóban teszik meg. A túrán bárki részt vehet, a szervezők mintegy ezer emberre számítanak, akik hosszabb-rövidebb időre csatlakoznak a kezdeményezéshez.

Az olaszországi útvonalat gyalogosan és kerékpárral teljesítik, a magyarországi szakaszon Esztergomtól Budapestig vízi járművek is rendelkezésre állnak, szombaton pedig egy szakaszt lóháton tesznek meg. A Pannonhalmáról induló túra Zircen és Csókakőn keresztül érkezik Tatára, majd Esztergom érintésével jut el a budai Várba.

Az utakról filmfelvétel készül, melyet oktatási célokra használnak. A filmben szereplő interjúkban 1956 utolsó élő tanúi, a 60 éve végzett gyémánt díszokleveles egykori hallgatók szólalnak meg és Poppé György, a testnevelési főiskola 1956-os forradalmi bizottságának elnöke emlékszik vissza a forradalom napjaira.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×