Infostart.hu
eur:
387.12
usd:
331.63
bux:
116447.94
2026. január 12. hétfő Ernő

Vajda Attila: fájt az olimpia

Vajda Attila nem éppen egyszerűen élte meg és dolgozta fel a riói olimpiát. A Szeged versenyzője 1000 egyesben a hazai válogatást szétlövésben vesztette el Vasbányai Henrik ellen, így lemaradt a játékokról, ahol a KSI világbajnoka azonban egyesben csak a B-döntőbe jutott, ott pedig kizárták.

A múlt heti moszkvai sárkányhajó világbajnokság sikerei után Vajda Attila most egy komoly döntés előtt áll.

“Azon kell elgondolkoznom, hogy a gyorsasági szakágban akarok-e még kenuzni, illetve milyen formában. Szeretnék még versenyezni, de hogy 1000 méteren akarok-e többet indulni, ebben nem vagyok biztos. Más versenyszámokban talán igen, meglátjuk” – mondta Peking olimpiai bajnoka.

A MOL-csapat tagja beszélt a nyáron történtekről is.

“Azt mondtam idén, hogy elég sokáig és jól képviseltem ebben a számban a magyar színeket, 13 év után átadom a lehetőséget a fiataloknak. Sajnálattal néztem az olimpiát, hogy nem sikerült Vasbányai Henriknek, amit elképzelt. Kicsit fájdalmat is okozott nekem azzal, hogy talán elkövetett több hibát, amelyet nem kellett volna. Talán tanult belőle és fejlődni fog... Talán benő a feje lágya, hogy egyszer jó versenyző lehessen” – fogalmazott Vajda Attila az InfoRádiónak adott interjúban

Címlapról ajánljuk
Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Németország számára a múltból fakadó kötelezettséget is jelent Izrael támogatása. A német belügyminiszter ezt Jeruzsálemben, Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel egy újabb megállapodással erősítette meg.

Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép

A nyugat felől érkező, jobbára összefüggő frontális csapadékzónából hétfőn az esti, éjszakai órákban előbb a Dunántúlon, később már a főváros tágabb térségében, kedd hajnaltól, reggeltől pedig az északkeleti, keleti országrészben is várható csapadék.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Hétfő délelőtt a forint vegyes képet mutat a főbb devizákkal szemben: az euróval szemben enyhe gyengülés, a dollárral szemben viszont határozott erősödés látszik, miközben a nemzetközi piacokon a dollár általánosan nyomás alá került. A leginkább az hozott volatilitást, hogy a Trump-adminisztráció újabb jogi harcot kezdett a Federal Reserve ellen, amire kisebb menekülés indult az amerikai eszközökből. Ma a geopolitikai hírek lesznek meghatározók a devizapiacokon, valamint a befektetők már elkezdhetik árazni a magyar inflációval kapcsolatos várakozásaikat, amely adatokat holnap teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×