Infostart.hu
eur:
379.68
usd:
321.82
bux:
127122.2
2026. február 23. hétfő Alfréd

Párizsi rangadóval rajtol a BL-szezon

Az A csoport két kiemelkedő együttese, a Paris Saint-Germain és az Arsenal vívja Párizsban a csoportkör első napjának rangadóját a labdarúgó Bajnokok Ligája 2016/17-es szezonjában.

A francia bajnokságot az elmúlt években uraló PSG az utóbbi időben minden BL-idénynek komoly tervekkel vágott neki, s a legutóbbi négy évben rendre eljutott a sorozat negyeddöntőjéig, ám minden alkalommal a legjobb nyolc volt a végállomás a számára.

A várakozások ezúttal is nagyok a párizsi gárdával szemben, a 2016/17-es szezon előtt azonban több fontos változás is történt a csapatnál: Zlatan Ibrahimovic elhagyta az együttest, a vezetőedzői székbe pedig a Sevillát sorozatban három Európa Liga-diadalig vezető Unay Emery került. Az új felállásban a kezdés ugyanakkor nem sikerült jól, a bajnokság legutóbbi két fordulójában mindössze egy pontot szerzett a PSG, így négy kör után csupán a hetedik helyen áll.

Az Arsenalra szintén az állandóság a jellemző a Bajnokok Ligájában, a londoni gárda ugyanis az elmúlt hat szezonban rendre nyolcaddöntőbe jutott, majd ott kiesett. Az angol bajnoki ezüstérmes csapatnál nem történt különösebb változás a holtszezonban, a svájci Granit Xhaka és a német Shkodran Mustafi volt a legkomolyabb igazolása Arsene Wenger vezetőedzőnek.

A keddi párizsi találkozó a jelenlegi formák alapján háromesélyesnek tűnik, ám mindkét csapatnak fontos lenne a sikeres kezdés. Már csak azért is, mert az nem csupán a továbbjutásért, hanem a csoportelsőségért folyó harcban is nagy jelentőséggel bírhat, tekintve, hogy a nyolcaddöntőbe kerülésre egyértelműen ennek a két csapatnak van nagyobb esélye az FC Basellel és a bolgár Ludogoroccel szemben.

A játéknap során a C csoport két favoritja közül az immár Josep Guardiola irányította Manchester City a Borussia Mönchengladbacot fogadja, a Manchester United elleni győztes rangadó után minden bizonnyal jó hangulatban, míg a spanyol bajnok FC Barcelona a Celtic Glasgow-t, a hétvégi meglepő bajnoki vereséget követően a javítás szándékával.

A D csoportban a legutóbbi döntős Atlético Madrid a PSV Eindhovenhez látogat, a Bayern München pedig a Rosztov csapatát fogadja, míg a D-ben Lisszabonba, a Benficához látogat a török Besiktas, és Kijevbe a Napoli.

Címlapról ajánljuk
Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.

Orbán Viktor: ez felülírja a kampányt

„Orosz olaj és gáz nélkül a benzin ára 1000 forint lenne, a háztartások rezsiköltségei pedig három-négyszeresére emelkednének. Ezzel zsarolnak az ukránok, és ehhez asszisztál a Tisza. Csak a Fidesz a biztos választás!” – fogalmazott kormányfő hétfő reggel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Vitézy: magántőkéből lesz akadálymentes a fővárosi metróállomás

Vitézy: magántőkéből lesz akadálymentes a fővárosi metróállomás

Magánberuházói forrásból valósul meg a Göncz Árpád városközpont metróállomás délnyugati kijáratának akadálymentesítése. A Városfejlesztési Bizottság által elfogadott tervek alapján a fejlesztő vállalta a lift és a rámpák kiépítését, emellett új gyalogátkelőhely létesül, és növekszik a zöldfelületek aránya is - írja Vitézy Dávid, budapesti önkormányzati képviselő, a Magyar Urbanisztikai Társaság Közlekedési Tagozatának elnöke és a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője Facebook-bejegyzésében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×