Infostart.hu
eur:
376.31
usd:
319.18
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Magabiztos siker a nyitányon, jöhetnek a görögök

Magabiztos győzelemmel kezdte meg Európa-bajnoki szereplését az U19-es magyar férfi vízilabda-válogatott Hollandiában. Horkai György szövetségi kapitány együttese 22-5-re győzött Málta ellen. A szakvezető az InfoRádiónak hangsúlyozta, hogy egy percig sem forgott veszélyben a győzelem.

Horkai György, az U19-es csapat szövetségi kapitánya szerint a máltaiak a leggyengébbek a csoportban, ahol még Görögország és Montenegró is szerepel. A szakvezető az InfoRádiónak elmondta: elégedett a csapat teljesítményével.

„A mérkőzés egészén nagyon szépen és fegyelmezetten játszottunk. Sok labdát szereztünk, sok akció gólt lőttünk, sok kiállítást szereztünk. Kaptunk ugyan négy kiállítást, de ez nem azt jelenti, hogy a játékvezetők befolyásolták volna a meccset, de azért próbálták segíteni a gyengébbik csapatot" – értékelt a szakvezető.

A 6 gólt szerző Manhercz Krisztián egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből, de a szövetségi kapitány szerint a csapat érdeme a győzelem. Horkai György kulcsfontosságúnak tartja, hogy minél több meccset nyerjenek meg a csoportban.

„A mostani állás és papírforma szerint a csoport első helyezettje Olaszországgal, a második helyezett pedig a szerbekkel játszik a négy közé jutásért. A harmadik úgy nézhet szembe a spanyolokkal, hogy előtte egy nagyon kemény mérkőzése lesz az oroszok ellen a legjobb tizenhat között" – fejtette ki az InfoRádiónak.

Az U19-es magyar férfi vízilabda-válogatott ma negyed hatkor játszik Görögország ellen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×