Infostart.hu
eur:
375.14
usd:
317.64
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

Gyurta Dániel nem szavazhat Budapestre

Olimpia 2024 - Gyurta Dániel a budapesti szavazatokért dolgozik a NOB-ban.

Jövő szeptemberben Limában ugyan nem szavazhat Budapestre, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába beválasztott Gyurta Dániel minden erejével azon lesz, hogy 2024-es budapesti pályázat minél nagyobb támogatottságot kapjon.

Többek között erről beszélt az olimpiai bajnok mellúszó az M4 Sport Sport7fő című műsorában, majd hozzátette, évente három NOB-ülésen kell részt vennie, ezeken kívül pedig rendszeresen tartanak majd videokonferenciákat is.

Gyurta Dánielt a riói olimpián választották be a NOB sportolói bizottságába. A négy megüresedett helyre 23-an jelentkeztek - ő volt az egyetlen Rióban is versenyző sportoló -, s a helyszínen lévő tízezer olimpikon szavazata döntött. Az UTE úszója végül a harmadik legtöbb vokssal nyerte el a nyolc évre szóló megbízatást.

"Egyik oldalról az olimpia nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, a kétszáz méter címvédőjeként ugyanis nem erre készültem. Az utolsó pár nap azonban fantasztikus volt, hiszen a huszonhárom kandidált közül sikerült bekerülnöm a négybe" - mondta Gyurta Dániel, aki csak 17. lett fő számában.

A kiváló úszót a három másik új taggal együtt az ötkarikás játékok záróünnepségén mutatták be hivatalosan. Riói tapasztalatairól megjegyezte, számos külföldi versenyzőtársa látogatott el a Magyar Házba, s mindenhonnan rendkívül pozitív visszajelzéseket kapott. Éppen ezért úgy gondolja, hogy ez egy nagy lökést adhat a sikeres olimpiai pályázatnak.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×