Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Baráth Etele: sokak szerint harakirit hajtottunk végre

Továbbra is rendkívül komolyan veszi a zéró tolerancia elvét a doppingolással szemben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, még akkor is, ha ezzel a saját eredményességét ronthatja - hangsúlyozta az InfoRádiónak Baráth Etele, a szervezet elnöke.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség eddig ötven orvosi vizsgálatot rendelt meg, és folytatja a zéró toleranciát a doppingolás ellen – emelte ki a szervezet elnöke.

„Ennek természetesen mi is áldozatai vagyunk. Sokan azt mondták, hogy harakirit hajtunk végre. Tekintettel arra, hogy az ember ismeri, milyen folyamatok játszódnak a társadalomban, tudja, hogy ezek a gyerekek benne élnek ebben a közösségben, mindenféle hatás éri őket, tudni kell, hogy beszűrődik a sportba is sok olyan felelőtlenség, amivel nekünk szembe kell nézni. Mi ezt megkezdtük. Még az olimpiai eredményesség férfi szakágban mérhető hiányosságai is visszavezethetők erre is. Ezért én is, mindenki felelős, hogy ez így volt” - fejtette ki Baráth Etele.

A szövetség vezetője elmondta, hogy szakértői rendszert állítanak fel.

„Föl kell építenünk egy olyan orvos-egészségügyi hátteret, olyan szakértői rendszert, amely a kiválasztástól kezdve végigkíséri a fejlődés folyamatát, a versenyzőből a maximális eredményt ki tudja hozni anélkül, hogy bármilyen idegen szerhez hozzá kellene nyúlnia. Komoly befektetéseket tervezünk a következő évre a rendszer létrehozására. Az első lépéseket megtettük, egy éve már ezt fejlesztjük” - közölte.

Idén tavasszal Dudás Miklós kajakozó követett el doppingvétséget, júniusban Dombvári Bence akadt fent az ellenőrzésen, és néhány héttel az olimpia előtt Horváth Bencéről és Szomolányi Mátéról derült ki, hogy atipikus mintát produkáltak, így a szövetség döntése után nem indulhattak Rióban.

A sportvezetővel készült interjút teljes terjedelmében szombaton délután fél hattól hallgathatják meg az InfoRádió Víztükör című magazinműsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Bár a diplomácia hagyományosan elsősorban nemzetállami feladatként jelenik meg, az utóbbi évtizedekben számos más szereplő – például civil szervezetek, vállalatok, multinacionális intézmények, valamint települési és területi önkormányzatok – is aktívan részt vesz a nemzetközi kapcsolatok alakításában. Az önkormányzatok így saját nemzetközi hálózataik révén bővítik mozgásterüket, tanulnak egymástól, átveszik egymás bevált gyakorlatait, és cserélnek közpolitikai modelleket. Az önkormányzati, vagy más néven szubnacionális diplomácia azt jelenti, hogy a nemzeti kormányok alatti közigazgatási egységek közvetlenül létesítenek és ápolnak külföldi partnerkapcsolatokat. Budapest esetében is az figyelhető meg, hogy az elmúlt években egyre határozottabban lép fel önálló, saját útját járó szereplőként a nemzetközi porondon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 06:30
×
×
×
×