Infostart.hu
eur:
379.64
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Nem tudni, ki veszi át Király helyét

A magyar labdarúgó-válogatott szeretné fenntartani a sikeres Európa-bajnoki szereplés okozta "futballeufóriát" – mondta Dzsudzsák Balázs csapatkapitány a jövő keddi, Feröer elleni vb-selejtező előtt.

"Szerencsére még nem igazán ülepedett le bennem az Európa-bajnokság, hiszen amikor hazajövök, továbbra is megállítanak és gratulálnak az emberek. Még mindig érzem, hogy a válogatott visszaadott valamit az országnak, a szurkolóknak. Kicsit szerencsétlen dolog, hogy pont idegenben kezdünk, ráadásul egy olyan helyszínen, ahová nehéz eljutni, ugyanakkor már nagyon várjuk az októberi, első hazai vb-selejtezőt" - mondta.

Az al-Vahda szélsője szerint a Feröer-szigetek elleni lesz talán a legnehezebb csoportmérkőzés, "nem is a pokoli hangulat, hanem a körülmények" miatt.

Hangsúlyozta, nagyot lépett előre az Eb-szerepléssel a válogatott, és nem szeretnének visszaesni, de a csoport végkimeneteléről ilyen korán még hiba volna szólni. "Ha hozzuk azt a fegyelmezett és alázatos futballunkat, mint eddig, akkor lehet majd beszélni arról, hogy esetleg jó helyen végezzünk a csoportban."

Minden csapatban, így a válogatottban is a kapusposzt az egyik legfontosabb kérdés, és egyelőre nem tudni, hogy ki áll majd a háló előtt, miután Király Gábor visszavonult.

"Király Gábor hatalmas űrt hagyott maga mögött, amit most nekünk kell betöltenünk. Ez mindhármunknak hatalmas motivációt jelent. Mivel azonos életkorúak vagyunk, akár hosszabb távra is eldőlhet ez a kérdés" - mondta Megyeri Balázs, a német Greuther Fürth légiósa, aki Gulácsi Péterrel és Dibusz Dénessel küzd a csapatba kerülésért.

A magyar válogatott kerete:

kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

védők: Bese Barnabás (Le Havre), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Kádár Tamás (Lech Poznan), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest FC), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (DVSC), Lang Ádám (Videoton FC)

középpályások: Bognár István (DVTK), Elek Ákos (DVTK), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kovács István (Videoton FC), Kleinheisler László (Darmstadt), Nagy Ádám (Bologna)

támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Németh Krisztián (al-Garafa), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Stieber Zoltán (Kaiserslautern), Szalai Ádám (Hoffenheim)

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×