Infostart.hu
eur:
396.67
usd:
337.84
bux:
101380.77
2025. július 26. szombat Anikó, Anna

Harmadik helyen áll a magyar u18-as vízilabdacsapat

Bár a magyar női és férfi felnőtt vízilabda válogatott befejezte a szereplését a riói olimpián, a nyár végéig mégsem maradunk nemzetközi vízilabda torna nélkül. A hétvégén Montenegróban megkezdődött az u18-as vízilabda világbajnokság.

Horkai György, az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya már szeptember 30-án kijelölte keretét, hogy a tízhetes felkészülés minél zökkenőmentesebben menjen. Ezalatt két nemzetközi tornán is részt vett az egylet. Ezután Horkai György a végleges, utazó keretet is kihirdette.

Mint a waterpolo.hu-nak elmondta, jobb szereplésben bízik, mint a tavalyi bakui Európa játékokon, ahol csak a hetedik helyen zárt a csapat. A kapitány leszögezte, a célja, hogy az elődöntőig jusson a keret. A Nemzetközi Úszószövetség ismét kísérleti szabályokat iktatott be a programba. Őt plusz egy fős csapatok vannak a vízben. A támadó idő 30 másodperc helyett 25, az emberelőny pedig 25 helyett 20 másodperc.

Magyarország a B csoportba került, ahol még Brazília, Olaszország és a házigazda Montenegró szerepel.

A magyar csapat a vb második napján, szombaton mutatkozott be, Montenegró ellen. A magyar vízilabda szövetség honlapjának beszámolója szerint a Horkai-csapat a mérkőzés egészén csak futott az eredmény után, első csoportmeccsen végül 16-14-re kapott ki a magyar egylet.

A vasárnapi játéknapon azonban Brazíliát 23-14-re sikerült legyőzniük. A magabiztos győzelmet Horkai György is elégedetten értékelte a waterpolo.hu-nak a mérkőzés után. Elmondása szerint vannak pozitív jelek, de van még hova fejlődnie a csapatnak.

Az u18-as válogatott ma 18 óra 20 perctől Olaszországgal játszik. Nagy csata várható, ahol magyar részről fontos lesz, hogy minél higgadtabbak maradjanak a játékosok.

A csoportot két lejátszott forduló után Olaszország vezeti, mögötte Montenegró áll szintén 3 ponttal. Magyarország egy győzelem és egy vereség után két ponttal a harmadik, a sereghajtó pedig Brazília.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Csodakeksz a Semmelweis Egyetemtől – a mentesség nem minden

Csodakeksz a Semmelweis Egyetemtől – a mentesség nem minden

A fejlesztésről Hajas Lívia, a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje, a snack egyik kidolgozója beszélt az InfoRádióban. A kutató elárulta, miért innovatív az ő gluténmentes kekszük más hasonló termékekhez képest.

Orbán Viktor: megalakulnak a Digitális Polgári Körök, növekszik a III. világháború esélye

A kormányfő szombat délelőtt szólalt fel az erdélyi Tusnádfürdőn. A beszéd reggelén egy rejtélyes üzenet jelent meg a Facebook-oldalán: DPK. Erre megadta a magyarázatot, illetve beszélt az EU szétesésének és egy újabb világháború kialakulásának veszélyéről, valamint arról, miért Közép-Európáé a jövő és mi a magyar nagystratégia.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.28. hétfő, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. július 26. 20:31
×
×
×
×