Infostart.hu
eur:
380.93
usd:
323.13
bux:
128391.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

A távolugró Darja Klisina semlegesként indulhat

Az oroszok távolugrója, Darja Klisina a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) döntése értelmében semlegesként indulhat az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i olimpián.

Az IAAF június 17-én fenntartotta az orosz sportági szövetség (VFLA) felfüggesztését. Ez azt jelenti, hogy az ország atlétái nem indulhatnak nemzetközi versenyeken, így az olimpián sem. Akik viszont bizonyítani tudják, hogy Oroszországon kívül készülnek és folyamatosan ellenőrzik őket, semleges színekben részt vehetnek a versenyeken.

Az IAAF honlapján szombaton megjelent közlemény szerint a 25 éves Klisina fellebbezése sikeres volt, az illetékes bizottság megvizsgálta a felkészülése körülményeit, egyetértett azzal, hogy megfelel a szabályoknak, és engedélyezte, hogy semlegesként versenyezhessen.

A távolugró eddigi pályafutása legjobb eredménye a 2012-es isztambuli fedettpályás világbajnokság negyedik helyezése volt. A szabadtéri vb-n 2013-ban és 2014-ben is hetedik, tavaly pedig tizedik lett.

Klisinán kívül további 135 orosz atléta fellebbezett, a legtöbb esetet már meg is tárgyalta az IAAF, ám azok eredményéről egyelőre nem adott tájékoztatást.

A VFLA-t azért függesztette fel az IAAF, mert az a - részben már igazolt - gyanú vetődött fel, hogy az orosz vezetők nem támogatják a doppingellenes harcot, sőt szisztematikus doppingrendszert működtetnek és próbálják eltitkolni a pozitív eseteket. A VFLA a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezett a döntés ellen.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

A Verdi szakszervezet figyelmeztető sztrájkja miatt közlekedési leállás van Németországban, az állam kára akár euró-százmilliókra is rúghat. Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója szerint az alapvető problémát az jelenti, hogy Németországban jelenleg nincs olyan politikai erő, amely képes megértetni a munkavállalókkal azt, hogy az ország teljesítőképessége elérte a határát.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×