eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla

Újabb bravúrra készül az izlandi válogatott

Az angolok búcsúztatása után a vasárnapi negyeddöntőben a házigazda francia csapat ellen is bravúrra készül Izland válogatottja a labdarúgó Európa-bajnokságon.

A nyolcaddöntőben Angliát 2-1-re legyőző izlandiak számára továbbra is Dánia 1992-es és Görögország 2004-es kontinensbajnoki címe a példa, hiszen mindkétszer egy teljesen esélytelennek tartott csapat nyerte a tornát. Szintén napok óta hasonlítják az északi szigetország válogatottját a Leicester Cityhez, amely óriási meglepetésre bajnok lett a Premier League-ben, ráadásul a városban éppen annyian - 330 ezren - laknak, mint Izlandon.

"Azt szeretném, ha ugyanúgy érne véget a történetünk, ahogyan a leicesterieké. Megmutatták az erősségeiket, és mi is erre törekszünk. Ugyanaz a csapatszellem jellemzi mindkét társaságot, mi is készek vagyunk egymásért küzdeni" - nyilatkozta Izland szövetségi kapitányi párosának hazai tagja, Heimir Hallgrimsson.

A hétfői nyolcaddöntő jól mutatta, milyen hibákat nem szabad elkövetnie annak a csapatnak, amely az izlandiak ellen játszik. Az angolok gyorsan vezetést szereztek, de utána kihagyott az összpontosításuk, és az északiak néhány percen belül fordítani tudtak.

A franciák a kontinenstornán eddig mind a hat góljukat a második félidőben szerezték, de az Atlético Madrid csatára, Antoine Griezmann szerint ezt a vasárnapi, párizsi negyeddöntőben nem engedhetik meg maguknak. "Az első perceink nagyon rosszul sikerülnek, ebben javulnunk kell, mert nem fogjuk megúszni minden alkalommal" - mondta.

A házigazdák is hátrányba kerültek a nyolcaddöntőben, hiszen a meccs elején Írország szerezte meg a vezetést, de Griezmann két góljával végül fordítani tudtak.

Didier Deschamps szövetségi kapitány számára a védelem összeállítása okoz problémát, mert Adil Rami és N'Golo Kanté sem léphet pályára eltiltás miatt. Helyettük minden bizonnyal Samuel Umtiti - aki csütörtökön az FC Barcelonához szerződött - vagy Eliaquim Mangala, illetve Yohan Cabaye játszik majd.

A kapitány elmondta: jól tudják, hogy a hosszú, pontos bedobás a legveszélyesebb fegyvere Izland csapatának, és dolgoztak ennek a semlegesítésén. "Tudják, hogy nem jutnak túl sokszor szöglethez, ezt kompenzálják a remek bedobásaikkal, az ellenfeleik középhátvédeit pedig két magas csatárukkal nyomás alá helyezik. Minőségi játékosaik vannak, akik ráadásul a földön is kombinatív futballra képesek. A mieink már tanulmányozták a játékukat, és tökéletesen tudják, hogy Izland nem véletlenül jutott el a tornának ebbe a szakaszába. Megérdemlik, hogy itt legyenek" - nyilatkozta Deschamps.

A magyar válogatott csoportjából továbbjutott izlandi csapatnak sérültje és eltiltottja sincs, vagyis a legerősebb összeállításban szerepelhet.

A franciák még soha nem kaptak ki Izlandtól, mérlegük 8 győzelem és 3 döntetlen.

A mérkőzés vasárnap 21 órakor kezdődik a párizsi Stade de France-ban, a játékvezető a holland Björn Kuipers lesz.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×