Infostart.hu
eur:
378.39
usd:
321.03
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Elérték a K2 alaptábort a magyar hegymászók

Elérte a K2 alaptáborát Klein Dávid és Suhajda Szilárd, akik oxigénpalack és teherhordók nélkül tervezik megmászni a világ második legmagasabb csúcsát - közölte az expedíció kommunikációjával foglalkozó cég.

Az összegzés szerint a két mászó az elmúlt éjszakát már 5000 méteres magasságban töltötte. Klein Dávid és Suhajda Szilárd június 14-én indultak el Budapestről a Johnnie Walker K2 Expedíció keretében a Föld második legmagasabb, 8611 méteres csúcsának megmászására. A hegymászók az elmúlt napokban a tervek szerint haladtak, 3000 méterről gyalogosan érték el az alaptábort.

A két mászó a héten pedig már el is indul az első akklimatizációs körre. Az akklimatizáció egész júliusban tart majd, eközben lesz néhány hét, amikor egyre magasabbra mennek, majd mindig visszatérnek az alaptábor szintjére regenerálódni.

A hegymászók a budapesti induláskor elmondták, hogy ideális esetben július végén, augusztus elején tervezik a csúcstámadást.

Suhajda Szilárd tavaly már kísérletet tett Varga Csabával a csúcs meghódítására, az akkori expedíciót azonban meg kellett szakítaniuk, mert a felszerelésüket és a sátraikat is elvitték a lavinák és a csúcstámadás az időjárás miatt lehetetlenné vált. A két mászó tavaly 7400 méterig jutott fel a K2-re.

Klein Dávid május elején tért vissza az Annapurna-expedícióról, amelynek kertében megmászta a 8091 méteres csúcsot.

A K2-t magyar hegymászónak még nem sikerült meghódítania.

Címlapról ajánljuk
Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

A környezetvédelemmel foglalkozó Planet Budapest 2026 rendezvényről, az akkumulátorgyárakról, de még az üvegvisszaváltásról és a fast fashion divatirányzat hátulütőiről is beszélt Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×