Infostart.hu
eur:
395.6
usd:
337.97
bux:
104210.65
2025. augusztus 13. szerda Ipoly

Papp Márk kiverekedte magát az olimpiára, Gyurtát kizárták

Egyetlen testhosszon múlt, de Papp Márk végül kiharcolta a riói kvótát a Setubalban rendezett nyílt vízi úszó olimpiai selejtezőn.

Márk 14. lett az öldöklő küzdelemben, de az „egy nemzet, egy továbbjutó” szabály miatt a kvalifikációs listán 11. helyen zárt, így az első tíz után következő kontinenskvóták közül övé a legjobb európainak járó hely. Gyurta Gergelyt kissé érthetetlen módon kizárták, nem sokkal féltáv után- olvasható a szövetség közleményében.

Az óceánpartokon jellemző apály-dagály miatt – az optimális feltételek érdekében – a nyíltvízi úszók számára kissé szokatlan időpontban, délután négy órakor startolt el a férfiak olimpiai selejtezője a portugáliai Setubal partjainál. A három nappal ezelőtti, kissé ijesztő vízhőmérséklet (16-17 fok) vasárnapra már egészen normálissá vált (19-20), igaz, a szakemberek jelezték, ennél sokkal jobbra Rióban sem lehet számítani, sőt.

A verseny első felében a két magyar induló, Papp Márk és Gyurta Gergely is az élbolyban haladt, 2 kilométernél a 4. és a 7. helyen regisztrálták őket, míg 3.7-nél Papp tartotta a helyét, Gyurta viszont elkezdett visszaesni (10. hely), és begyűjtött egy figyelmeztetést is. Féltávnál Papp még mindig a negyedik helyen haladt, az ifjabbik Gyurta viszont ekkorra már a 30. helyen állt, és kettejük között 12 másodpercre nőtt a különbség. Hamarosan aztán meglepő jelzés érkezett a versenybíróktól: Gyurtának felmutatták a piros zászlót, azaz körülbelül 5.6 kilométernél kizárták a viadalból.

Azaz egy esély maradt a riói kvótára, ám ahogy a mezőny meglendült, Papp is elkezdett visszább szorulni, 6.8 kilométer után 11., 8.4-nél 14. volt, azaz egyértelműnek tűnt, hogy óriásit kell küzdenie az olimpiáért az utolsó körben. Nos, végül is az időnként valóban öldöklő küzdelemben sikerült megőriznie a 14. helyet, ami pont ötkarikás helyet ért, mivel előtte két-két német, ausztrál és eucadori ért célba, ám a szabályok értelmében Setubalban egy nemzetből már csak egy úszó szerezhetett kvótát, azaz az említett nációk második úszója kiesett. Márk így a 11. helyen zárt a „riói” listán, azaz a szabályok értelmében az első tíz után következő kontinentális kvótákból ő vitte el a legjobb európianak járót. Nagyon kevésen múlt: 1.8 másodperccel, azaz egy testhosszal előzte meg a spanyol Antonio Arroyót. A versenyben – akárcsak a hölgyeknél – kínai siker született, Lijun Zu 2.2 másodperccel előzte meg a németek legjobbját, Christian Reichertet, az olimpiai címvédő Oussama Mellouli ötödik helyen zárt.

Gyurta Gergely értetlenül fogadta a kizárást, mint mondta, sosem szokott verekedni, általában őt ütik, nem fordítva – egyetlen vigasza, hogy medencében több számban is megvan az olimpiai A-szintje.

Papp Márk annál boldogabban nyilatkozott. „Hihetetlen verseny volt, sohasem volt még ilyenben részem. Elég lassan haladtunk a táv első felén, amit nem nagyon bántam, azon viszont kissé csodálkoztam, hogy a mezőny nagy része már a második körben kiment frissíteni. Én csak a harmadikban akartam, de változtattam, és kiálltam én is. Féltáv után, a negyedik körben indultunk meg, az a német srác (Andreas Waschburger) pörgette fel a tempót, aki végül kiesett. Még belefért egy frissítés, de ekkor már tényleg nagyon begyorsultunk. Aztán következett az utolsó kör, amiben olyan verekedés tört ki, szinte a semmiből, amilyenben még nem nagyon volt részem. Persze, az olimpia volt a tét, azaz valamelyest érthető volt a keménykedés, ettől függetlenül hihetetlen ütések, lenyomások mentek, a bírók engedték, én is kaptam szépen, ennek ellenére próbáltam az elöl lévőkkel menni, igaz, ez így nem volt annyira egyszerű. Végül is leszakítottak párunkat ezekkel a módszerekkel, onnantól az volt a tét, hogy ebben a második csoportban a lehető legjobb helyen végezzek. Nem igazán tudtam, hogy ki hányadik, miképp arról sem volt foglalmam, hogy (Gyurta) Gegét közben kizárták, csak magammal foglalkoztam, és hajráztam, ahogy bírtam. Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy végül sikerült kijutnom az olimpiára, egy fantasztikus álom vált ezzel valóra.”

Rióban tehát egy-egy magyar induló lesz, miután Risztov Éva a kazanyi világbajnokság 10. helyezettjeként szerzett jogot az indulásra. Olimpiai bajnokunkat és Papp Márkot – megannyi világsztár társaságában – jövő szombaton Balatonfüreden láthatja a hazai közönség, a Magyar Úszás Napja keretében rendezett Világkupa-viadalon.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
replaced

Wéber Gábor: Charles Leclerc negatív szériája nem a versenyző kritikája, hanem a csapatáé

Azokon a pályákon, ahol a Ferrari jól teljesít, a monacói pilóta rendre előhozza magából a bajnoki kvalitásokat, és lehoz egy-egy tökéletes versenyt, de a legtöbbször az autója egyszerűen alkalmatlan erre – mondta az InfoRádióban a Forma–1-es kommentátor, aki szerint beszédes adat, hogy Leclerc az eddigi 27 pole pozíciójából csak nyolcat tudott futamgyőzelemre váltani.

Kaiser Ferenc az Arénában: pénteken még nem lesz tűzszünet

A péntekre várható alaszkai Trump–Putyin csúcstalálkozó előtt az orosz–ukrán háború állását, kimenetelét, a békekötés esélyeit elemezte Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádió Aréna című műsorában. Kiderült, meddig van esélyük az ukránoknak megállítani az orosz betörést, minek kell még történnie egy tűzszünet előtt és miért nem kötik Moszkvát tetteiben a támogatói.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.08.13. szerda, 18:00
Velkey György
a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója
Néhány órán múlhat Ukrajna sorsa keleten, Putyin csapdába csalhatja Trumpot – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Néhány órán múlhat Ukrajna sorsa keleten, Putyin csapdába csalhatja Trumpot – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Zavaros a helyzet jelenleg a Donbaszban, ahol az oroszok átszakították az ukrán védelmi állásokat. Emil Kastelhelmi finn katonai szakértő, a Black Bird Group OSINT adatok alapján dolgozó agytröszt elemzője értékelte a friss harctéri eseményeket. Meglátása szerint a felek most versenyt futnak az idővel, hogy gyorsabban tudjanak megfelelő erősítést küldeni a területre. Elképzelhető, hogy a hétvégi, Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közti csúcstalálkozó egyetlen célja az lesz, hogy a moszkvai vezető Volodimir Zelenszkij ukrán vezető és Ukrajna ellen fordítsa a Fehér Ház urát – írja elemzésében az Atlantic. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. augusztus 13. 15:36
×
×
×
×