Infostart.hu
eur:
379.68
usd:
322.27
bux:
126817.77
2026. február 23. hétfő Alfréd

Ráhajt az FTC Rafael van der Vaartra

A Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll megerősítette, hogy leigazolná a korábbi holland válogatott labdarúgót, Rafael van der Vaartot.

Doll a német Bild című napilap május 28-i számában nyilatkozott először a 33 éves támadó középpályás esetleges szerződtetéséről.

"El tudnám képzelni Van der Vaartot a Fradiban. Igazi sikersztori lenne. Egyszerűen nem igaz, hogy már lassú, és nincs jó kondícióban. Én tudom kezelni" - mondta.

Az 50 esztendős tréner 2005 és 2007 között dolgozott a játékossal Hamburgban. A 109-szeres holland válogatott labdarúgó szerződése még két évig szól a spanyol Real Betisnél, amelynek színeiben az elmúlt idényben mindössze hat mérkőzésen lépett pályára. Van der Vaart korábban az Ajax, a Real Madrid és a Tottenham Hotspur együttesét is erősítette.

A holland Voetbal International érdeklődésére a játékos csütörtökön elmondta, hogy nem gondolkozik a visszavonuláson. Thomas Doll a Hamburger Abendblatt szombati számában egyértelművé tette: szeretné, ha Van der Vaart a Ferencvárost erősítené.

"Szeretnénk bekerülni a Bajnokok Ligájába. Talán Rafael Van der Vaart segíthetne. Mindent megteszünk, hogy teljesítsük az igényeit" - mondta.

Címlapról ajánljuk

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×