Infostart.hu
eur:
386.48
usd:
332.12
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Felmérték az ifiket

A felnőttek már első olimpiai válogatójukat vívták a múlt héten, legjobb ifjúsági versenyzőink számára azonban még csak tájékoztató versenyt rendeztek a szegedi Maty-éren. Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző természetesen felmérte az erőviszonyokat - olvasható a kajakkenusport.hu-n.

Bár az idei nyár csúcspontja egyértelműen az augusztusi riói olimpia lesz, júliusban is akad majd izgulni valója a sportág iránt érdeklődőknek. A hónap közepén Plovdivban rendezik meg az ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságot, majd a hó végén Minszkben a korosztályos világbajnokságot. Fiataljaink – a felnőttektől eltérően – még nem kezdték meg a válogatási sorozatot, ők egyelőre még csak rangsorolón vettek részt a múlt heti szegedi viadalon.

„Az edzők és vezetők számára azért volt fontos ez a verseny, mert a csapathajók szempontjából szerettük volna felmérni, kikből lehet meríteni, építkezni. A versenyzőink pedig megnézhették, hogy sikerült az őszi-tavaszi felkészülésük, hol tartanak a többiekhez képest” – mondta Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző.

Ahogyan az elmúlt években, az idén is két különböző csapat utazik majd az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra, és mivel csak két hét van a két esemény között, egyáltalán nem lesz átjárható a két csapat.

„Ennek a korosztálynak csak júniusban lesz az első válogatója, ettől függetlenül már most láttam meggyőző teljesítményeket – folytatta Hüttner Csaba. – Férfi kenuban Moldován Milán, a hölgyeknél Nagy Bianka szerepelt kiemelkedően, női kajakban Gazsó Dorka és Racskó Fruzsina hívta fel magára a figyelmet. K-1 1000 méteren meglepő volt számomra Béke Kornél második helye, aki az 1999-es születésű Varga Ádámtól kapott ki, persze, mivel ez egy tájékoztató verseny volt, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Az előbb felsoroltakon kívül még pozitív meglepetést okozott számomra Némedi Kornél is, aki az elmúlt szezonhoz képest jól teljesített kétszáz méteren - írja a kajakkenusport.hu.

Az ifjúsági korosztály első válogatóját június 10. és 12. között, a másodikat július 1. és 3. között rendezik meg.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×