Infostart.hu
eur:
379.75
usd:
321.83
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Dárdai Pál elődje lett a Stuttgart edzője

A holland Jos Luhukay lett a német élvonalból kieső VfB Stuttgart labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Az 52 éves szakvezető legutóbb a Hertha BSC-t irányította, de tavaly február elején menesztették, és a magyar válogatott akkori szövetségi kapitánya, Dárdai Pál került a helyére. Luhukay - aki kedden kétéves szerződést kötött a VfB Stuttgarttal - korábban a berlinieken kívül a Borussia Mönchengladbach és az FC Augsburg csapatával is feljutott a Bundesliga 2-ből az élvonalba.

"Jos Luhukay nagyon tapasztalt edző, aki már többször bizonyította sokoldalúságát. Ismeri a német labdarúgást, és már három csapatot feljuttatott a Bundesligába. Komoly kihívások előtt állunk a következő hetekben és hónapokban, de ő egyértelműen jelezte, hogy nálunk szeretne dolgozni" - mondta a klub részéről nyilatkozó Jochen Röttgermann marketing-igazgató.

A Stuttgart előző edzőjét, a november végén kinevezett Jürgen Kramny-t a kiesés miatt vasárnap menesztették. Távozása várható volt, hiszen a csapat 1977 óta szerepelt az első osztályban, a mostani szezont viszont az utolsó előtti (17.) helyen zárta, ezért még az osztályozóról is lemaradt.

A VfB elnöke, Bernd Wahler lemondott, Robin Dutt sportigazgató pedig közös megegyezéssel távozott.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×