Infostart.hu
eur:
380.3
usd:
322.75
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Asztalitenisz World Tour - Kiestek a magyarok

Minden magyar induló befejezte szereplését az asztaliteniszezők varsói World Tour-versenyén. A főtáblán csak Pattantyús Ádám nyert meccset.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint Pattantyúsnak a selejtezőben nem kellett játszania, majd a 64 között 4-2-re legyőzte a román származású, olasz Mihai Bobocicát. A szerencse nem állt mellé a sorsolásnál, a második fordulóban ugyanis az első helyen kiemelt német Dimitrij Ovtcharov várt rá, aki szettet sem engedett neki, így Pattantyús a 32 között búcsúzott.

Női egyesben Pergel Szandra elvérzett a selejtezőben, Lovas Petra viszont feljutott a főtáblára, ott azonban első meccsén kikapott a dél-koreai Dzseon Dzsi Hitől, így ő is befejezte szereplését.

Férfi párosban Szudi Ádám és Kosiba Dániel ugyancsak sikerrel vette a selejtezőt, majd azonban döntő szettben alulmaradt egy belga duóval szemben.

A magyar asztaliteniszezők számára a varsói verseny volt az utolsó lehetőség az olimpiai ranglista-pontok gyűjtésére. A riói kvótákat a nemzetközi szövetség május elején-közepén nyilvánosságra kerülő világranglistája alapján osztják ki. Póta Gerogina indulása biztosra vehető, Lovasnak és Pattantyúsnak azonban izgulnia kell, hogy kvótához jut-e.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×